Végre eljött a várva várt nap. Ott álltam egy törökbálinti családi ház kapujában és az angol nyelvtanárom várt. Cipőt le, jöjjön be. 50-es, filigrán hölgy, jó referenciával. Mivel a lányomat sikeres felsőfokú nyelvvizsgáig segítette, nem volt kérdés, hogy nála akarok tanulni én is. 'Fáradjon be Gábor a kínzókamrába', biztatott, majd hellyel kínált a vélhetően egykor gyerekszobából átalakított tanulószobában. Megláttam az elsőre is kényelmetlennek tűnő nádszéket. 'Aha, akkor ez itt a vallatószék', 'Pontosaaaan'. Jó lesz ez, vesszük egymás poénjait.

Rögtön a lényegre tértünk és szóbeli angol felelés következett, hogy fel tudja mérni a nyelvi szintemet. Beszélnem kellett magamról, hogy miért akarok angolt tanulni, illetve eddig hol tanultam a nyelvet. Elmondtam neki, hogy külföldi munkavállaláshoz kell a nyelv és hogy lényegében csak autodidakta módon tanultam eddig, az abbahagyott nyelvtanfolyamot nem említettem.

Hamar megszületett az ítélet, az igeidőkről lényegében fogalmam sincs, a szókincsem alapfokú, a kiejtésem teljesen magyar akcentusú. Nem mondom, hogy fel voltam dobva ettől a véleménytől, de el kellett fogadnom, és inkább a továbblépésre koncentrálnom. 

'Én úgy gondolom, hogy 120-150 óra alatt fel tudom hozni egy középfokú szintre, ami elég lesz a kinti boldoguláshoz. 1,5 órás etapokat javaslok, és ezért 5 000 Ft-ot kérek alkalmanként. Persze ezen kívül megígéri, hogy otthon szorgalmasan készül az órákra és megírja a házikat.' Beindult gyorsan bennem a matek, ha heti kétszer jövök, akkor az tíz hónap és havi kb. 45 000 Ft, összesen 450 eFt. Plusz a könyvek, meg a benzin. Szóval fél milla. Nyeltem egyet, De ha egyszer már kint dolgozom, akkor ezt 2 hónap alatt visszakeresem, szóval tenyérbe csaptunk.

Megvettem a tanárnő által javasolt könyveket és elindult az angol tanulásom végre egy saját angoltanárral. Itt nem volt hova bújni, mindig én feleltem. A tanárnő kívülről tudta az összes könyv összes sorát, beléjük se kellett néznie, a házikat is fejből adta fel. Hamar leszoktatott a 'miért' kérdésekről, mivel a válasz mindig a 'csak' volt és mentünk is tovább. A nyelvórákon túl minden nap egy órát tanultam még otthon is és mindig pontosan időre leadtam a házikat. Szenvedős, izzadós, sokat nevetgélős időszak jött, de éreztem, hogy napról napra fejlődöm. 

Csak a témákat nem értettem. Ezek a nyelvészek, akik a könyveket írják, nem mennek az életben boltba? Nem utaznak repülővel?  Nem váltanak pénzt? 

9 hónapja tanultam már angolul és kicsit kezdtem ideges lenni. Aztán mikor a jegesmedvék kihalásáról szóló részt vettük, akkor dühösen lecsaptam a könyvet, tanárnéni nagy megrökönyödésére. 'Tanárnő, már ne haragudjon, de nekem szobát kell majd kint bérelnem, bankszámlát nyitnom, stb. és mit mondjak majd a bankban, azt, hogy kihalnak a jegesmacik mert melegszik a Föld?' Nagy hümmögés-hammogás jött, kisiklattam a jól bevált menetrendet, és a hátralévő néhány óra, rossz minőségű, innen-onnan fénymásolt anyagokból való tanulással telt az általam kért témákból. Az utolsó órán kaptam egy nagy dicséretet, hogy milyen szorgalmas voltam és bizony én eljutottam a középfokra már. Akkorára dagadt a mellem, hogy a kétszárnyas teraszajtón is alig tudtam kimenni. 

Aztán jött a puding próbája. 

Álltam a reptéren és hallgattam a hangosbemondót. Érthetetlen zsolozsma kúszott a fülembe, csodálkozva néztem körbe. Ez itt Anglia? London Luton Airport. Igen, ez itt Anglia és én semmit nem értek.  Majd másnap a munkahelyen bemutattak a főnökömnek, aki állítólag angolul körbekalauzolt a raktárban, bemutatva minden részleget és elmagyarázva a munkafolyamatokat. Nulla, amit ebből megértettem, nála még a Higgins professzor is feladta volna, nemhogy én. Onnan tudtam, hogy vicces pali, hogy iszonyatosan jókat röhögött a saját poénjain, én meg kényszeredetten vigyorogtam, bár legszívesebben megkértem volna, hogy kezdjen már el érthetően angolul beszélni, bár ő volt az angol, nem én.

Aztán a kínomat próbálta egy magyar kolléga enyhíteni. 'Nem értesz semmit, ügye?', 'Hát eltaláltad pajtás!', 'Persze, mert otthon Hunglish-t tanultál', 'Hogy mit?', 'Magyar anyanyelvű tanártól angolt, azt itt úgy hívjuk, hogy Hunglish. Rossz hírem van, lesz egy szenvedős éved, de utána mindent fogsz érteni, rá fog állni a füled a valódi angolra.'

Úgy álltam ott, mit akit leforráztak. Azt éreztem, hogy engem nagyon keményen át...vertek. Az összes pénzem elment a Hunglish középfokra. Itt már nem volt mit tenni, a kényszer nagy motívátor. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem adom fel és keresek egy igazi, angol anyanyelvű nyelvtanárt.

De erről legközelebb.

(A blog írója az 'Angol, ami neked biztosan kell!' című nyelvkönyv társszerzője.)