Már rég megfogalmazódott bennem, hogy azok a mesék, amiket oly áhítattal hallgattam kisgyerek koromban, azok bizony hazudtak. Egy idealizált világot, viselkedést mutattak be nekem, mint követendő példát. 'Jó tett helyébe jót várj', 'a méltó elnyeri a jutalmát', 'Dávid legyőzi a Góliátot', 'a szegény ember megküzd a kihívásokkal és ezek után övé lesz a királylány és a fele királyság' és még sorolhatnám a mesék által sugallt állításokat, amiknél mi sem áll távolabb a valóságtól. Szóval itt az ideje megreformálni a meséket és közelebb hozni a való élethez, valahogy így.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény favágó. Hajnalban kelt, télen-nyáron napnyugtáig az erdőben döntötte, gallyazta és darabolta a fákat. Minden hónapban az erdő tulajdonosa kifizette a bérét, ami épphogy elég volt a következő fizetésig, mivel otthon 5 éhes szájat kellett etetnie. Telt-múlt az idő és a legnagyobbik gyerek serdülővé vált és beállt az apja mellé segíteni. Reggel kelt vele, megtanulta a fadöntés mesterségét, gallyazott, darabolt, ahogy az apja mutatta neki. Eleinte nem kapott fizetést, de aztán, ahogy ügyesedett, az erdő gazdája elkezdett egy-két garast neki is adogatni. Jánoska pénzkereső lett.

Egyik nap ebédhez készülődve, megterítettek egy farönkön apjával és Jánoska elmélkedett.

- Drága édesapám, köszönöm, hogy megtanítottad nekem a favágás mesterségét, de ezzel én is ugyanolyan szegény ember leszek, mint te? Miért van az, hogy az erdőgazda négyökrös szekérrel jár, szép házban lakik, nekünk meg, akik reggeltől estig keményen dolgozunk, semmink sincs? Hol itt az igazság?

- Nincs igazság fiam. Ebben a királyságban, aki szegénynek született, az is marad. Tanulnod kellene, de azt nem tudom fizetni. Ha beállnál martalócnak, akkor talán jobb dolgod lenne.

Jánoskának eszébe se volt martalócnak menni. Hogy őt ugráltassák? Akkor inkább a favágás.

Egyik vasárnap a kisbíró kidobolta, hogy a királyságba egy hétfejű sárkány érkezett és jelentkezőket várnak, akik szembeszállnak vele. A győztes jussa egy szekérnyi arany és a király lányának a keze. (A királynak eszébe se jutott felajánlani a fele királyságát, annál sokkal jobban szerette a hatalmat.) Felcsillant Jánoskának a szeme. Eddigre életerőtől duzzadó fiatalember lett. Nosza, nem is kellett neki több, összegyűjtötte apja ócska baltáit, amit már nem használt és elment a kovácshoz, hogy kardot csináltasson belőle. 

- Aztán minek neked az a kard, János? - húzta fel a szemöldökét a kovács.

- Megyek és megküzdök a sárkánnyal. Enyém lesz a szekérnyi arany és a király lányának a keze.

- Osztán olvastad-e a kiírást, hogy minek kell ahhoz megfelelni?

- Miért minek kellene? Nem elég, hogy odamegyek és levágom a bestia hét fejét?

- Hát oda se engednek a közelébe, mivel csak azok jelentkezhetnek, akik már legalább egy sárkányt megöltek, illetve előre ki tudják fizetni a temetésük költségeit. Meg hát indulni fog a király udvari bolondja is, akinek a király orvosa fog segíteni, mielőtt megküzdene a sárkánnyal, kábító nyílvesszővel fogja elaltatni. Nem beszélve arról, hogy a királylány nem egy jó parti, mert állítólag csak az udvarhölgyeket szereti.

- De hát a király udvari bolondja nem is ölt életében sárkányt!

- Ez igaz, de udvari bolondok ez alól a pont alól mentességet kaptak. Szóval vidd vissza a vasat fiam, ne verd magad felesleges költségekbe, semmi értelme.

És minden úgyis lett. Az induló lovagokat tüzes leheletével azonnal megölte a sárkány, viszont az udvari bolond sikerrel járt, levágta mind a hét elkábított fejet és megkapta a jutalmát. Nem bánkódott azon, hogy a királylány nem lett a felesége. A szekérnyi arany segített gyorsan új mátkát találni.

Jánoska folytatta apjával a fakitermelést, dühe gyorsan elpárolgott. Egyik nap apja mutatott neki egy érdekes fát. A fa attól volt különleges, hogy ha a kérgét megsértették, akkor édes nedvet eresztett, amit ha egy csuporral felfogtak, akkor kellemes italként meg lehetett inni. Ezeket a fákat nem vágták ki, mivel nem voltak értékesek, így hát elég sok volt belőlük. Jánoska gondolt egyet, elhozta otthonról az ágasfáról az összes csuprot és elkezdte gyűjteni a fa nedvét. Mikor minden csupor megtelt, egy taligán hazatolta, majd kicsit felhígítva üres üvegekbe töltötte. A hétvégi vásáron hangosan kurjongatva árulta:

- Sárkány nedűt vegyenek! Epekőre, kólikára, kopaszodásra, megfázásra, terméketlenségre, sárkány nedűt vegyenek! 

Nosza lett hamar nagy sor. Mindenkinek volt valami baja, el is fogyott hamar az összes üveg. Jánoska tele erszénnyel ment haza, meg is vendégelte a családját, volt dínom-dánom. Következő héten már kétszer annyi üveggel érkezett, kibérelt egy standot. Ugyanolyan siker, még több vásárló és még több garas gyűlt össze. A következő héten már szekérrel érkezett, apja favágó barátai már mind neki gyűjtötték a nektárt, volt áru bőven, már a piac legnagyobb standján árult.

Az első vásárlóktól jöttek a visszajelzések. Feri bácsinak kinőtt újra a haja, a Maris ángyinak elment a veseköve, Bözske teherbe esett hosszú idő után. Hamar híre ment ennek a környéken, megbolondultak az emberek, mindenki sárkány nedűt akart inni. Jánoska kapkodta a fejét, a legjobban ő volt elcsodálkozva, hogy gyógyulnak az emberek és hogy pörög az üzlet. Megvette az erdőt az idős tulajdonostól, rendes házba költözött, már a közeli és távoli piacokon is az emberei neki árulták az erdő italát. Márkanevet talált ki, ez lett a Süsü-víz, szép üvegekbe töltötte, használati útmutatást mellékelt és a legdíszesebb standokon árulta vármegye szerte.

Aztán egyik reggel hajnalban fekete ruhás fináncok zörgették meg a kaput. Jánoska egy szál pendelyben álmosan jött ki, hogy megnézze ki ez az őrült ily hajnalban. Megragadták a grabancánál fogva és láncra verték. Bevitték a vármegye házára, ahol az ispán hallgatta ki.

- Aztán honnan van ez a fene nagy gazdagodás, János?

- Tisztességes munkából, tetszik tudni a Süsü-víz ...

- Kuss. Az, hogy mi a tisztességes, azt én mondom meg. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy nem fizetted meg a tizedet. 

- De hát úgy tudtam, hogy üdítőital után nem kell.

- Azt hogy kell, vagy nem kell azt én mondom meg. Úgyhogy 300 arannyal tartozol a kincstárnak.

- De hát én egész életemben nem kerestem ennyit.

- Nem hiszek neked, minden szavad hazugság. Már láttam sok ilyen gazembert, mint te. ...Na jó, nagyvonalú leszek. Ha adsz nekem zsebbe 100 aranyat, akkor elengedlek, de onnantól minden hónapban hozol 50-et ide a kezembe. És akkor annyit és ott árulsz, amennyit csak akarsz.

Jánoskának nem volt 100 aranya, még 50 se, úgyhogy egy hét fogva tartás, rendszeres lelki ráhatás és jól irányzott pofonok után elengedték. Viszont elkobozták az erdejét, a házát, a szekereit, a standjait és a raktárkészletét is.

Hazatért apjához, nem szólt egy szót sem. Egyik reggel felkelt hajnalban, sütött egy kenyeret, belehajtogatta vászonba, és egy kis szalonnával együtt betette egy tarisznyába. Elbúcsúzott a családjától és elindult világgá.

Azóta se látta senki.

A poszt írója az 'Angol, ami neked biztosan kell!' nyelvkönyv társszerzője.