Magyarként Angliában

Magyarként Angliában

Mikor te vagy a migráns

2022. január 26. - Kozma Gábor

2009-ben, bár az a Parlamentben azt ígérték, hogy Magyarországot nem fogja érinteni, de keményen hatott a gazdasági válság. Az építőiparban - ahol a cégem dolgozott - a bankok kivonultak a kivitelezői és a vásárlói oldal finanszírozásából, a beruházók sorra dobták be a gyeplőt, sok-sok alvállalkozót, rajtuk keresztül pedig rengeteg munkavállalót hozva lehetetlen helyzetbe. Mindenki nyakig eladósodva a svájci frank alapú lakáshitelekkel, így kerültek utcára az emberek. 

Sose felejtem el a napot, mikor - kifogyva a tőkémből, amit a bedőlő lakóparkok nyeltek el - be kellett hívnom az alkalmazottaimat az irodába és átadnom a felmondásukat. Tapasztalt, kiváló építőipari szakemberek - akiknek köszönhetően kapott a cégem építőipari nívódíjat - kerültek az utcára. Kifizettem mindenkit a cég utolsó forintjaiból és csak annyit tudtam nekik mondani, hogy rátok mindig szükség lesz, maximum nem itthon. Értették, nagy részük el is hagyta az országot, tárt karokkal fogadta be őket Nyugat-Európa. Na ők hiányoznak most.

A cégem megmaradt vagyontárgyainak eladásából próbáltam más vállalkozási ötletekkel újraindulni, a webkereskedelemtől a design póló árusításán át, de vagy szaktudás vagy kellő tőke hiányában kísérleteim rendre elbuktak. Teljesen lenulláztam a magam és ezzel a családom tőkéjét is. A lányomat felvették az egyetemre és egy este aggódó arccal állt elém, ügye ki fogjuk tudni fizetni a tandíjat. Mert hát mi sem kellett ennek a válság után két vállra fektetett nemzetnek, mint a tandíj bevezetése. Megígértem neki, hogy nem lesz gond.

Éjjel nem aludtam, töprengtem, hogy mi legyen. Én, aki egész életemben vállalkoztam, nem maradt más hátra, mint keresni egy munkahelyet. Másnap megírtam életem első önéletrajzát és turbó fokozatban rávetettem magam az álláshirdetésekre. Félre kellett tennem a büszkeségem, tulajdonképpen bármit elvállaltam volna, kivéve a biztonsági őrt, amitől nagyon idegenkedtem. Recepcióstól a bútor áruházi eladóig, több mint 50 meghirdetett állásra jelentkeztem. Semmi válasz, nemhogy interjúra behívás. Kétségbeesésemben megpróbáltam jelentkezni a legnagyobb gyorséttermi lánchoz takarítónak. Szintén semmi. Még csak egy automata választ se jött sehonnan se, hogy köszönettel, jelentkezését megkaptuk. Elképzeltem, hogy a 30 éves HR vezetők, amint meglátták a CV-met, hogy nyomták meg azonnal a Delete gombot. Öreg, túlképzett. 47 éves voltam ekkor.

A kifizetetlen csekkek elkezdtek gyűlni és jöttek a fizetési felszólítások, nőtt bennem a feszültség és tehetetlen düh. Nem igaz, hogy nem kellek sehol, még a legalantasabb munkára se kapok esélyt. Kiábrándultan keresgéltem tovább, de egyre kevesebb helyre jelentkeztem.

Egy barátom dolgozott egy munkaügyi kirendeltségen, nála félénken rákérdeztem a munkanélküli segélyre. Megrökönyödve nézett rám. Hát nem tudod? Vállalkozóknak az nem jár

Aztán egy nap ráakadtam egy hirdetésre a neten. Raktári dolgozó Anglia-i munkahelyen. Hm, miért ne. CV elküld, egy óra múlva csörög a telefon, Be tudnák menni esetleg ma délután egy interjúra. Véletlen ráértem. Nagy iroda, kedves fiatal hölgy, félig magyar, félig angol interjú. Megfeleltem, hétfőn kezdhetek. Szerda volt. Mielőtt nekiálltam volna feltenni millió kérdést, a hölgy elém tett egy paksamétát, abban benne minden válasz. Szállás kell? Kell. Ok, nem gond, várják majd a reptéren és elviszik a szállására. 

Otthon nagy riadalom. Asszony, gyerekek, elmész apa külföldre? Egy kicsit el, hogy rendbe jöjjünk anyagilag. Egy bőröndöt ruhákkal megpakoltam, de közben ott motoszkált a fejemben, hogy nem-e átverés az egész, évek óta keresek munkát és egyszer csak két óra alatt lett. Másnap barátom vitt ki a reptérre, az út mellett óriásplakátok hirdették: Magyarország jobban teljesít!

Az angol munkahelyen kedvesen fogadták a kis magyar delegációnkat. Körbevezettek minket a 10 futballpálya méretű, hatalmas raktáron, bemutatva a különböző részlegeket. Ezután egy angol és egy matek teszt következett, majd egy próbakör egy raktári elektromos targoncával. Miután mindenhol vettem az akadályokat, a végén egy személyes beszélgetésre került sor, ahol elém tették az angol nyelvű munkaszerződésemet avval a kísérő szöveggel, hogy igazán örülnének, ha együtt dolgozhatnánk. Nem kérdezték egyszer se, hogy hány éves vagyok, hány gyerekem van, nem nyavalyogtak azon, hogy építészként túlképzett vagyok ehhez a munkához, rám bízták, hogy el akarom-e vállalni vagy sem. Elvállaltam. 

Azonnal beindult körülöttem egy gépezet, segítséget kaptam bankszámla nyitáshoz, társadalom biztosítási szám igényléshez, ez munkáltató nélkül nagyon körülményes lett volna Angliában. Kezdésként egy kéthetes tréningen kellett részt vennem, ahol pontosan elmagyarázták, hogy mi a feladatom. Meglepve vettem észre, hogy milyen kevés angol van a kollégák között, viszont rengeteg lengyel, bolgár, román, de még messzebbről is jöttek emberek, Indiából, Bangladesből is.

Örömmel vettem tudomásul, hogy Angliában nem láttam egy plakátot sem, hogy 'migránsok haza!' és egyszer sem érzékeltették velem, hogy gyűlölnének vagy kirekesztenének nem angol származásom miatt.

Anglia befogadott, egy lettem a több millió migráns között.

A poszt írója, az 'Angol, ami neked biztosan kell!' nyelvkönyv társszerzője.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://essentialenglish.blog.hu/api/trackback/id/tr8816822050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WildBear 2022.01.26. 16:41:59

Te legálisan, egy EU-s országból mentél dolgozni egy másik EU-s országba, Angliába.

steinmetz 2022.01.26. 16:47:57

Migráns lettél? Baromi gyorsan felejtesz, szocializmusban nőttél fel, lemaradva (fizetés, szabadság ...) a nyugati országoktól. Azért (is) csatlakoztunk 2004 ben az EU hoz, hogy unios állampolgárként, Te egyénileg azonnal fel tudj zárkózni ha akarsz, oda mehess dolgozni ahol többet fizetnek, az EU -n belül uniós állampolgárként. Nem lettél migráns, bármennyire is szeretnél ebben a szerepben tetszelegni.

Almandin 2022.01.26. 18:30:02

@steinmetz: Migráns még az is hivatalos szóhasználattal, aki Magyarországon belül átköltözik egyik városból a másikba, vagy Bp. egyik kerületéből a másikba. A mai köznyelvi szóhasználat leszűkíti a migráns fogalmát a harmadik világból érkezőkre.
A poszthoz: az európai belső migráció teljesen más, mint az ide irányuló, tömeges, kultúraidegen migráció. Az utóbbi komoly problémákat szül.
Én örülök, hogy a posztolónak személy szerint Angliában oldódott meg az élete. De ne gondolja, hogy az angolok közt nincsenek olyanok, akiket nem zavar a bevándorlás. Sőt, állítólag többen szidják a magyarokat, lengyeleket, mint a pakisztániakat, arabokat, stb. Ennek az az oka, hogy azt még nem büntetik.

Almandin 2022.01.26. 18:32:29

Kis olvasnivaló a migrációról (népességföldrajzi értelemben), akit érdekel:
tamop412a.ttk.pte.hu/files/foldrajz2/ch02s04.html

Jossarian 2022.01.26. 19:08:39

Ha migránsnak érzi magát a gyökér posztoló, akkor az. Amúgy megtalálta a helyét, gratulálok! Erre jó, tologatni a raklapokat egy raktárban. Sok sikert hozzá

Almandin 2022.01.26. 19:24:56

@Jossarian: Becsődölt a cége. Nyilván ő is szeretett volna kvalifikáltabb, a végzettségének jobban megfelelő munkát kapni, de az utcára kerüléstől megmentette ez a megoldás. Az élet nem egy habos torta, időnként rákényszerülhetünk komolyabb kompromisszumokra is. A posztoló nem azt a lenézést érdemli, amit itt előadsz.

Tsteinar 2022.01.26. 20:56:22

Gratulálok ilyen egy válság. Jelenleg itthon is ez van, ha nem szarsz a sarokba felvesznek, mert nincs annyi ukrán akivel pótolni lehetne a nem létező munkaerőt. Pláne ha építő iparban volt régen, bármilyen szakmunkásként szarrá kereshetné magát jelenleg, ahelyett hogy egy raktárban droid.

pireza 2022.01.26. 20:56:39

@Jossarian: ritka nagy bunkó vagy.

Jossarian 2022.01.26. 21:03:38

@Almandin: aki a szakmájából nem tud megélni az raktárosnak jó meg ehhez hasonló kihívásokkal tûzdelt állások betöltésére. Szar dolog, de ezért lett migráns a poszter és nem európai állaskeresõ. És én nem lenézek hanem megállapitok. A patkányt sem nézem le azért mert patkány, számomra csak undorító de attól még másnak tetszhet...

Jossarian 2022.01.26. 21:05:06

@pireza: te meg a családod legjobbja vagy :) Akkor milyen lehet a többi?

arthurthedent 2022.01.26. 21:54:34

"Örömmel vettem tudomásul, hogy Angliában nem láttam egy plakátot sem, hogy 'migránsok haza!' és egyszer sem érzékeltették velem, hogy gyűlölnének vagy kirekesztenének nem angol származásom miatt."

Csak a korrektség kevéért:
1) Magyarországon tudomásom szerint soha nem volt olyan plakát, hogy "migránsok haza".
2) Anglia jórészt a migránsok miatt úgy döntött, hogy kilép az euból.

Ekrü 2022.01.26. 21:58:41

Összefoglalva a poszt írója 2009-ben a szocik alatt becsődölt,majd a megmaradt vagyonát is a rossz döntések sorozata után elvesztette.Eddig értem.Amit nem értek:
" Mert hát mi sem kellett ennek a válság után két vállra fektetett nemzetnek, mint a tandíj bevezetése. "-Nos, a tandíjat az MSZP-SZDSZ kormány vezette be 2008-ban és 2008.március 9-én ezt a népszavazás el is törölte. A 2008-as népszavazás ugyanis nem csak a vizitdíjról ,hanem a tandíj eltörléséről is szólt.
Na már most,ha a posztoló 2009-ben csődölt be,a tandíj pedig 2008 januárjától-márciusig tartott akkor mégis hogyan félhetett a lánya 2009-ben ,hogy nem lesz pénz a tandíjra?
"Anglia befogadott, egy lettem a több millió migráns között."-Már hogyan lehetne migráns egy olyan ember aki az EU tagja?Amikor jelen cikk írója kiment Angliába, az angolok még az EU tagjai voltak.
"Az uniós állampolgárokat megillető négy alapszabadság egyike a munkavállalók szabad mozgását biztosítja, amely kiterjed:

a munkavállalók mozgásához és tartózkodásához kapcsolódó jogára,
a családtagjaik beutazásához és tartózkodásához való jogára, valamint
az uniós állampolgárok egy másik tagállamba történő munkavégzéséhez és az adott tagállam állampolgáraival azonos bánásmódhoz való jogára.

Önnek európai állampolgárként jogában áll egy másik uniós tagországban állást keresni, pályázni, majd odaköltözni és keresőtevékenységet folytatni. Ezt az alapjogot nevezzük a személyek és a munkaerő szabad áramlásának.
eures.munka.hu/Lapok/eures_allaskeresoknek/eures_allaskeresoknek_munkavallalokszabadmozgasa.aspx
Kétlem,hogy Magyarországon bárki is tiltakozott volna,hogy egy másik európai uniós országból idejöjjön valaki dolgozni.

Aki ennyit sem tud ne írjon posztot.

Almandin 2022.01.26. 23:52:11

@Jossarian: Nem a patkány az undorító, hanem a te véleményed. Te ezek szerint csak a sikeres embereket becsülöd. Nos, ha egy ország gazdasági életében változások történnek, sok emberrel előfordulhat, hogy nem tud a tanult szakmájából megélni. Ennek semmi köze ahhoz, hogy mire képes.

Kozma Gábor 2022.01.27. 00:47:16

@steinmetz: Magyar értelmező szótár. Migráns szó jelentése: lakóhelyét megváltoztató személy; egy területről elvándorló, illetve más országba betelepülő ember.
A definicíó alapján én migráns vagyok, de ez itt Angliában nem egy jelző és nem szitokszó.

Kozma Gábor 2022.01.27. 00:53:15

@WildBear: Így van, de ma már nem EU-tag Anglia. A migráns szó definícióját alább leírtam.

Kozma Gábor 2022.01.27. 00:55:59

@Andre7575: Nem kamuzok, leírtam, ami történt velem. Sok sikert kívánok neked a hazaköltözéshez!

Kozma Gábor 2022.01.27. 01:04:23

@Tsteinar: Képzeld el barátom azt a világot, ahol egy raktári dolgozó is olyan megbecsülést kap, mint egy vezető menedzser és eszébe se jut senkinek sem ledroidozni. Az ő munkájára is ugyanolyan szükség van, mint egy orvoséra vagy egy tanáréra. Nekem ezért soha senki nem szólt be Angliában, itt meg kapom az ívet a magyar posztolóktól. Nem kellene egy kicsit a gondolkodásmódodon változtatni?

Kozma Gábor 2022.01.27. 01:15:36

@Ekrü: Tekerheted a szavakat nyugodtan, én itt a hivatalos papírjaimban bizony 'migrant' vagyok, csak itt ez nem egy szitokszó. Az, hogy Magyarországon ennyire érzékennyé vált ez a szó, az nem az én 'érdemem'. Egyébként beposztoltam a migráns szó Értelmező Kéziszótár definícióját és stimmel a dolog, kár ezen rugózni. A posztommal nem politikai nyilatkozatot akartam tenni egy kormány ellen sem, csak érzékeltetni, hogy a különböző kormányzati intézkedések milyen hatással voltak életem akkori szakaszára.

Kozma Gábor 2022.01.27. 01:18:35

Minden posztolónak köszönöm a hozzászólását, még azoknak is, akik kemények voltak. Sok sikert mindannyiótoknak!

Etniez 2022.01.27. 01:43:40

@steinmetz: De, migráns lett. Gazdasági migrans. Ha nem ismered a szó jelentését, akkor csapj fel egy Idegen szavak és kifejezések szótárt.

Posztoló-> welcome.

Idővel majd csökken a rózsaszín köd, de alapvetően jobb itt. Család vagy utánad fog jönni vagy te mész haza hamarosan.

Pesti 2022.01.27. 05:35:23

Sokan közülünk, itt az újvilágban diplomásként segédmunkásként kezdték. Vannak ismerőseim és barátaim, akik milliomosként fejezték be pályafutásukat. Könnyű ezt mondani, hiszen ismerjük az ország gazdasági helyzetét és mozogtunk, hogy ott éljünk ahol a legtöbbet fizettek. Hamar beleszoktunk, egymást segítve,hogy kiismerjük az új hazánkat, levetve az amatör szemléletet, amivel útnak indultunk.

para_noir 2022.01.27. 07:00:15

Nekem ott sántít a sztori, hogy az angilai raktárban a targoncás próbakör után egyből mehetett melózni. El nem hiszem, hogy targoncás jogsi, tapasztalat nélkül egy raktárban pár perces betanulás után lehet targoncával dolgozni. Valószínűleg a történetnek ez a része is ugyanolyan kiszínezett és eltúlzott, mint a többi.

Ekrü 2022.01.27. 07:38:04

@Kozma Gábor:
"Tekerheted a szavakat nyugodtan, én itt a hivatalos papírjaimban bizony 'migrant' vagyok, csak itt ez nem egy szitokszó."- Dehogynem az,máskülönben nem írták volna egy EU-s állampolgárra ,hogy migráns. Mert ugye akkor amikor te kimentél, akkor az EU törvényei szerint te NEM migráns voltál. Téged az EU polgáraként pont ugyanolyan jog illetett meg mint egy ott született angolt.Kétlem,hogy egy német munkavállalónak is a "migrant" szót írták a papírjaira.Ha pedig az angolok ennek ellenére mégis migránsoztak téged,akkor az angoloknál a kelet európai munkavállalókat diszkriminálták.
"Milyen jogaid vannak uniós polgárként? 2
1. Nem érhet diszkrimináció nemzetiségi alapon;
2. Az EU-n belül szabadon mozoghatsz és tartózkodhatsz: Erről a jogodról A személyek szabad mozgása c. fejezetben olvashatsz többet"
lendava.e-obcina.si/files/other/news/76/204710Porocila%20objavljena%20v%20okviru%20projekta%20EU3DOMS%20HU.pdf

"A tagállamok polgárai szabadon megválaszthatják, hol éljenek és dolgozzanak az Európai Unión belül, feltéve, hogy gondoskodni tudnak magukról (ezt szintén kiterjesztették a többi EEA-tagállamra)."
hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3
Szóval,amennyiben te nem illegálisan,papírok nélkül trappoltál át Angliába és EU-s polgár vagy,úgy te bizony NEM vagy migráns.
Az pedig ,hogy el kellett hagynod az országot,köszönd meg a Szoci-SZDSZ kormánynak (2009-ben bizony ők voltak hatalmon).

Etniez 2022.01.27. 07:56:04

@para_noir: Szerinted. Uk-ban máshogy mennek a dolgok, mint odahaza. Targoncából háromféle van, mindegyikre egy nap alatt jogsit lehet szerezni.

Jókat mosolygok, amikor magyar ember magyar tapasztalatból akarja megérteni az egész világot.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.27. 08:27:43

Hány Ahmed vagy Ali dolgozott veled a raktárban? Ja és nem migráns voltál, hanem EU-s állampolgár.(Tudod..2004-ben beléptünk az EU-ba.)

para_noir 2022.01.27. 08:31:48

@Etniez: nem az egész világot, el ne játszd, hogy te az egész világot érted. Ha így van, akkor igazad van, de ettől ez még furcsa. A magyaremberezés meg szánalmas.

Arcade Macho 2022.01.27. 09:04:51

"A lányomat felvették az egyetemre és egy este aggódó arccal állt elém, ügye ki fogjuk tudni fizetni a tandíjat. Mert hát mi sem kellett ennek a válság után két vállra fektetett nemzetnek, mint a tandíj bevezetése."

nalunk is aktualis a tema, de barmikor kikohognem azt a bagatell osszeget hogyha a gyerek olyan hulye lenne hogy csak a koltsegteritesesre vennek fel

amugy meg beszelgettunk Britanniaba szakadt honfitarsainkkal es mar konkretan nem emlekszem de olyan nagysagu osszeget mondott foiskolai tandijra hogy az utott... de hat midnen sokkal jobb kint

arthurthedent 2022.01.27. 09:19:10

@Kozma Gábor: "A definicíó alapján én migráns vagyok, de ez itt Angliában nem egy jelző és nem szitokszó."

A beszélt nyelv olyan, hogy egy szónak több jelentése is szokott lenni. Nem minden szót lehet matematikai pontossággal definiálni.

Van azonban egy abszolút tisztességtelen módszer, amikor valaki szándékosan tágabb értelmű szót használ, hogy ezzel sikeresen egybemosson a kontextus alapján nyilvánvalóan megkülönböztetendő fogalmakat. Főleg akkor nyilvánvaló és tisztességtelen ez a módszer, amikor a beszélő a véleményét kizárólag ezzel a szándékos csúsztatással támasztja alá.

Egyszerűbben fogalmazva azt is modhatnánk, hogy a te véleményed az, hogy lám milyen jól bántak veled angliában, pedig magyarországon alapjában véve más helyzetben lévő, de egy ügyes trükkel hasonlónak beállítható embercsoportot nem látnak szívesen.

Nos, én még nem hallottam olyanról, hogy magyarországon ne láttak volna egy angol álampolgárt, aki esetleg ide akart jönni dolgozni, ezért nem meglepő számomra, hogy angliában is befogadólag tekintenek a magyarokra. És akkor nem mostuk ide az eu-n kívüli, tömegesen érkező, más kultúrát és más társadalmi értékeket képviselő afrikaiakat csak azért, hogy megpróbáljunk úgy tenni, mintha alapjában véve két külöböző hozzállás lenne.

Viszont mégegyszer mondom: az angol módszer arra vezetett, hogy kiléptek az eu-ból. Mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy jó volt -e az angol út, helyes -e, ahogyan ők kezelik a bevándorláspolitikát.

És még ha kívánatosnak is tartanánk az eredményeket akkor is felmerül a kérdés, hogy két ilyen alapjában véve különböző lehetőségekkel megáldott társadalom ugyanazokkal a módszerekkel ugyanarra az eredményre jut -e. Más szavakkal: van pénzük, van iparuk, vannak gyarmatbirodalmi tapasztalataik, ha akarnak fogadjanak be afrikai tömegeket, nekünk mások az adottságaink, más a múltunk, mások a módszereink.

Nem vártuk el soha tőlük, hogy megállítsák az oszmán birodalom terjeszkedését, ők sem várták el tőlünk, hogy igazgassuk indiát és kolonizálják az amerikai kontinenst, soha nem próbáltunk meg azonos módszerekkel megélni.

Arcade Macho 2022.01.27. 09:26:07

@para_noir: tul sok az elnagyolt panel
de en is kaptam az ivet a kulfoldre szakadt magyaroktol hogy a Zorban megosztotta a nepet

amugy volt egy angol politikus aki odament egy magyar meloshoz es elkezdte dicsergetni hogy mennyire orul hogy vegre talalt egy nem migrans normalis brit melost
erre a magyar 50+ -os esztergapadnal dolgozo melos szolt hogy o is nem brit

Arcade Macho 2022.01.27. 09:27:11

@arthurthedent: "Nem vártuk el soha tőlük, hogy megállítsák az oszmán birodalom terjeszkedését"

ez egy XIX szazadi legenda, amit a magyar PRosok talaltak ki
nyugaton senki nem gondolja ugy hogy mi allitottuk volna meg
meg amugy tortenelmileg sem ugy tortent...

Alick 2022.01.27. 09:30:53

@Almandin: Az angolul jól beszélő nemzetközösségieket jobban elfogadják.

Cpt. Flint 2022.01.27. 09:59:28

@arthurthedent: "Nos, én még nem hallottam olyanról, hogy magyarországon ne láttak volna egy angol álampolgárt, aki esetleg ide akart jönni dolgozni, ezért nem meglepő számomra, hogy angliában is befogadólag tekintenek a magyarokra."
Aha, "angol álampolgár" (sic!)... de azért a román, bolgár vendégmunkásnak már nem örülünk annyira mi sem...

Cpt. Flint 2022.01.27. 10:05:26

@arthurthedent: "És még ha kívánatosnak is tartanánk az eredményeket akkor is felmerül a kérdés, hogy két ilyen alapjában véve különböző lehetőségekkel megáldott társadalom ugyanazokkal a módszerekkel ugyanarra az eredményre jut -e."
1. Nem kell ugyanarra az eredményre jutni. Csak lenne kicsit normálisabb már ez az ország.
2. Nyilván el lehet menni szélsőségekbe, hogy mi az, ami (nagyon) nem egyezik a két országban. Ugyanakkor egy csomó alapvető dolog meg egyezik. Emberek, vágyak, alapértékek, még a társadalmi berendezkedés is fő vonalakban. Nyilván nem lehet, nem kell, és nem is szabad mindent átvenni, másolni. De van sok dolog, amit érdemes.

Ekrü 2022.01.27. 10:21:49

@Cpt. Flint:
"Aha, "angol álampolgár" (sic!)... de azért a román, bolgár vendégmunkásnak már nem örülünk annyira mi sem... "- Már miért ne örülnénk,ha olyan szakmája van ami nálunk hiányszakma? Kétlem,hogy egy bolgár informatikusra bárki is ferde szemmel nézne.
Az EU belül érkező munkavállalók mind törvényesen érkeznek az országba, függetlenül attól ,hogy német,olasz vagy román az illető. Közöttük különbséget tenni a magyar és eu-s törvények szerint tilos. Ez vonatkozott 2009-ben Angliára is,egészen az EU-ból való kilépésükig.
Amúgy a fenti mondatodban a "mi sem" pont azt cáfolod,amit a posztíró állít,nevezetesen,hogy Anglia milyen remek hely,mert nem diszkriminálja a külföldről érkező munkavállalókat....

Arcade Macho 2022.01.27. 10:35:04

@Alick: ez nagyon jo hogy mondodm, ekes paldaja a paki gangbanger banda, akiket totalisan elfogadtak
sot nem csak elfogadtak az eltero kulturajukat, hanem tamogattak is finom kis hamvas feher pipihusikkal

citrix 2022.01.27. 10:36:23

Ha az óriásplakátok és a lakájmédia azt harsogja hogy minden nagyon szép, minden nagyonjó, Magyaroroszág előre megy nem csirkefarhátra: akkor az úgy is van. Csak az a hanyatló kapitalizmus, csak az ne volna...

Kozma Gábor 2022.01.27. 10:46:31

@para_noir: A targoncázáshoz külön le kellett tenni egy vizsgát cégen belül. Nem tudom, hogy mi a LLOP targonca magyar megfelelője, mivel otthon még csak nem is láttam ilyet, de kb. olyan nehéz elvezetni, mint egy elektromos rollert. Megmutatták, hogyan megy előre és hátra és mennem kellett vele egy kört. Aztán később egy nap alatt levizsgáztam belőle és onnantól vezethettem.

arthurthedent 2022.01.27. 10:56:13

@Cpt. Flint: "Aha, "angol álampolgár" (sic!)... de azért a román, bolgár vendégmunkásnak már nem örülünk annyira mi sem..."

Ok, commonwealth citizen, magyarul az angol nemzetközösség állampolgára lenne azt hiszem, ha ragaszkodsz hozzá, akkor ígérem, hogy ezentúl így fogalmazok. ;)

arthurthedent 2022.01.27. 10:59:54

@citrix: "Ha az óriásplakátok és a lakájmédia azt harsogja hogy minden nagyon szép, minden nagyonjó, "

Mikor harsogta azt a média, hogy minden nagyon szép és jó? Tudnál példát mondani? Szerintem ezt csak te találtad ki.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 11:00:02

@arthurthedent: és vanvegy abszolút tisztességtelen módszer, amikor valaki nem ismeri a szó jelentését, mégis elítéli a másikat.
Simply put, a migrant is someone who chooses to leave their home country for a short period of time. They are usually looking for an improved quality of life. Migrants are able to return to their home country when they choose to do so.

Vanvtehát:
migrant
immigrant
ex-pat
illegal immigrant
Tehát nem lehet hivatalos iratba beírni:
citizen, mert nem brit állampolgár
illegal, mert akkor nem foglalkoztathatná
ex-pat, mert ez nem hivatalos forma
marad a migrant, mivel az illető szándékai nem ismertek( ideiglenesen marad, letelepszik)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 11:01:32

@Kozma Gábor: Simply put, a migrant is someone who chooses to leave their home country for a short period of time. They are usually looking for an improved quality of life. Migrants are able to return to their home country when they choose to do so.

Ez elég egyértelmű. Nem is írhattál mást, hisz british citizen nem lehettél

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:02:18

@Andre7575: Köszi André, hogy ilyen bőségesen kifejtetted a véleményedet, de nyilt kapukat döngetsz. Először is felhívnám a figyelmedet, hogy egy régi sztorit írtam le , ha esetleg megnéznéd az évszámot, amivel kezdtem a posztot, akkor kb. be tudod lőni, hogy mikor történtek velem ezek az események. Másodszor is abban teljesen igazad van, hogy minden ember a maga szerencséjének a kovácsa és nem lehet mindent a politikára fogni. Viszont volt pár dolog, amit terjedelmi okok miatt nem írtam le, és nem tudtam magam függetleníteni az akkori magyar valóságtól és amik rám nagyon kellemetlenül hatottak. Nem akartam a posztban politizálni, mivel nem ez volt a célom.
De a legfontosabb. Igen, én is előbbre akartam lépni Angliában, de én egy más utat választottam. Három évvel ezelőtt angol tanárnénimmel elkezdtük írni, az 'Angol, ami neked biztosan kell!' nyelvkönyvet, ami az itteni élethelyzeteimet dolgozza fel, amik kihívást jelentettek nekem és amik a nyelvkönyvekben nem voltak benne. A könyv először Magyarországon jelent meg tavaly novemberben és idén áprilisban további megjelenések várhatóak, pl. Németországban, Lengyelországban, Romániában stb.
Örülök, hogy te is és más magyar honfitársaim megtaláltátok Angliában a számításokat és tudtatok előre lépni. De hát valamiért ti is csak kijöttetek ide dolgozni és nem otthon értétek el a felsorolt eredményeiteket. Sok sikert a továbbiakhoz!

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:06:56

@Igazamvanvagyigazamvan?: Köszi szépen. Mielőtt a posztot megírtam én is utánanéztem a migráns szó jelentésének, mivel pontosan tudtam, hogy menni fog a nyelvtan-nácizás. Csak most ez nem jött be nekik, mivel nem néztek utána, csak csípőből okoskodnak egyesek. Meg hát a politika szitokszóvá is tette. Sajnálatos.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 11:14:02

@Andre7575: ugyan, egy vitában anekdotákkal érvelni?
Mondok ellenpéldákat.
Minimális angollal mosogató egy pubban. Rámosolygott a szerencse, ismerős révén egy afrikai nagykövet személyi sofőrje lett. Otthagyta, mert 24 órás meló volt, noha nem így szerződött. Ha a csemetének úgy volt krdve, akkor Londonból kiruccantak egy buliba, Birminghambe, majd több órás autóban ücsörgés után, hanalban vissza Londonba.
Lengyel takarítónőm: vállalkozást kezdtek, tíz éve, minden fényes volt, mercedessel jártak haza. Bezárta a boltot, mert a brexit után nem kapott megrendelést, a lejáró szerződéseit sem hosszabbították meg. 8 éves szerződéseket.
Anekdoták, nincs is hatásuk a vitában, csakúgy, mint a tiédnek.

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:19:46

@CSOKKI MÁLNA: Az egyik legjobb főnökömet Mohamed-nek hívták, és igen a családja Pakisztánból vándorolt Angliába. Ő már ott született és angolnak vallotta magát. Nem értem, hogy mi ezzel a gond. Nem tök mindegy egy ember származása, bőrszíne? És most még öntök egy kis olajat a tűzre. Nekem a román kollégák a legkedvesebbek között vannak, normálisak, segítőkészek és dolgoznak keményen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 11:20:42

@Andre7575: és mennyien vannak, akik kemény munkával felépítenek valamit, amit a politika, vagy a gazdaság turbulenciája lerombol!
De azt magyarázd meg, ismerőseid miért voltak lusták otthon, miért kellett kijönni Angliába, hogy összekapják magukat?
Tudok olyat, aki megfelelő angol tudással jött ki, megfelelő végzettséggel, meghirdetett állásra. Sőt, olyat is, akit a magyarországi cége küldött, mint alkalmas embert. Ex-pat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 11:22:54

@Kozma Gábor: igen, az borzasztó, mikor az ismeretek teljes hiánya adja az erkõlcsi alapot, főleg, hogy pillanatok alatt kiguglizhatná.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 11:28:37

@arthurthedent: Magyarország erős és büszke európai ország.
Magyarország előre megy.

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:30:37

@Arcade Macho: Na figyelj ide barátom. Vagdalkozol itt névtelenül, meg sértegeted a gyerekemet. Először is, a szakon, ahova a gyermekem ment, nem volt állami költségtérítéses hely, szóval hiába volt a gyereknek színtiszta kitűnő bizonyítványa, nem volt rá mód, hogy ingyen tanuljon. Másodszor summa cum laude végezte el az egyetemet, ha nem tudod mit jelent, akkor nézd meg a szótárban.

Medgar 2022.01.27. 11:34:08

@Ekrü: Tényleg ennek a szerencsétlennek próbálsz észérveket felsorakoztatni? Az évszámokkal sincs zótisztában...

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:43:56

@arthurthedent: Érdekes az okfejtésed, csak nem fut ki sehova. Igen, Nagy-Britannia gyarmattartó ország volt. Több száz éve áramlott, áramlik ide az áru, de ezzel együtt a sok különböző náció is. Ők már nagyon régóta együtt élnek a migráció fogalmával, ezért ilyen rendkívül sokszínű ez a nemzet. Eleinte nekem is furcsa volt megszokni, hogy miként viszonyuljak a rengeteg fajta kollégához, de mára természetessé vált. Viszont az angolok felépítették a világ hetedeik legnagyobb gazdaságát. És gyarmataik már régóta nincsenek. Szóval az ő hozzáállásuk ehhez a témához merőben más, mint otthon. És ez volt anno az én szerencsém.

Arcade Macho 2022.01.27. 11:46:25

@Kozma Gábor: kisegitenel hogy hova ment ha mar hivatkozol valamire?

tudomasom szerint nalunk itt a koltsegteriteses kepzes azt jelenti, hogyha az ember nem az also harmadba kerul akkor mar ingyen letolhatja az orvosit vagy a mernokit is
persze a leendo mernoki fizeteshez kepest bagatell az amit tandij cimszoval be kell tolni...

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:47:54

@WildBear: Így van. Ez most a Brexit miatt bajos lenne, munkavállalási vízum kellene hozzá, ami rengeteg pénzbe kerül. Viszont akik a Brexit előtt már itt voltak, azok megigényelhették a letelepedési státuszt, ami helyben hagyta az addigi jogállásukat és korlátlan tartózkodásra és munkavállalásra jogosít. Ezt itt 160 ezer magyar honfitársam igényelte meg.

Kozma Gábor 2022.01.27. 11:53:23

@Arcade Macho: Bankszámla számomat, PIN kódjaimat ne írjam ide? Nem vagy képben a felsőoktatással kapcsolatban, főleg nem az akkorival, minek irkálsz ide hülyeségeket?

konrada 2022.01.27. 11:55:12

Elolvastam, hogy ott Angliába milyen jó hogy mennek a migránsok, meg nincs ott megkülönböztetésük...

...miközben meg máshol azt olvasom, hogy lezárták a Csatornát, és a brit parti őrség a franciákhoz viszik vissza az egyébként oly nagyon várt potenciális munkaerőt.

...s elgondolkodom azon, a brit parti őrség tudatlan matrózai a hülyék, hogy a várva várt migránsokat visszapaterolják, vagy esetleg a blogoló mossa össze szándékosan kiforgatva az illegális migráns, és az EU-n belüli munkavállaló fogalmát?

...de aztán elolvasva az őt támogató beírásokat, egyértelmű: " Hülye angolok! Angol hülyék!";))

Tsteinar 2022.01.27. 12:09:17

@Kozma Gábor: Ő irta, hogy építési vállalkozóból a végén bármit elvállalt ami jött és így lett raktáros. Én meg erre, hogy jelenleg itthon a többszörést meg tudná keresni szakmunkásként, a maga uraként nem beosztott műszakban dolgozó droidként. Csak egy múlt heti példa, vízszerelő 1,5 napi munkadíj 120e.

Tsteinar 2022.01.27. 12:22:00

@Kozma Gábor: barátom, nem azzal van a baj hogy raktáros vagy, hanem úgy adod elő, hogy ott milyen qrva jól lehet boldogulni segédmunkásként is, itthon meg minden sz@r. Azért ne hasonlitsunk egy orvost egy kisegítő munkáshoz, szép foglalkozás mind a kettő, csak az egyikre bárki képes és az nem az orvos. Ettől még nagyon ügyes vagy, sok sikert.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.27. 13:11:50

@Kozma Gábor: Tudjuk, és egy afgán agysebész műtötte ki az agytumorodat is gondolom. Arról hallottál, hogy a 2015-ös illegális migránsválsag során beözönlő tömeg milyen kis aránya végez munkát? Viszont legalább jó sokba kerülnek az adófizetőknek.

Ekrü 2022.01.27. 13:37:00

@Medgar: A remény hal meg utoljára. :))))) Hátha valami eljut az agyáig...:))))

@Arcade Macho: Tényleg vannak olyan kommunikáció/büfé szakok, amiből nincs államilag támogatott hely. Ezek azok a szakok amik pont nem jók semmire,viszont nagyon elegánsan hangzanak és Dunát lehet már rekeszteni az ilyen szakon végzettekkel. Ide járnak a gazdagabb szülők hülyegyerekei akiket nem vennének fel sehová. Nem véletlen,hogy nem meri leírni az egyetem és a szak nevét. (Már ha igaz az egész story ...)

Arcade Macho 2022.01.27. 14:25:54

@Ekrü: "Tényleg vannak olyan kommunikáció/büfé szakok, amiből nincs államilag támogatott hely."

en tisztan emlekszem arra, hogy anno amikor megszuntettek ezeket akkor roghozkoteshez hasonlitottak ezt a lepest es ment az ellenzeki obegatas hogy ezt hogy mereszelik hogy a kedvenc mongolisztika szakjukat bezarjak es a gazdagapucika leanyzoja nem tudja kielvezni a konnyitett bölcsész eveket
amit elfelejtettem az az, hogy nem tudom mikor tortent es hogy melyik banda szuntette be ezeknek a szakoknak a finanszirozasat :)))

lógás Hugó 2022.01.27. 14:31:01

Szerintem a posztoló csak előre akart jönni a blog.hu hátsóudvarából.... Eddig a kutya sem olvasta.
Egy kis "magyarozással" könnyen címlapra lehet kerülni.....

Arcade Macho 2022.01.27. 14:31:05

@Kozma Gábor: "Nem vagy képben a felsőoktatással kapcsolatban, főleg nem az akkorival, minek irkálsz ide hülyeségeket?"

en elsokezbol megtapasztaltam a kretenrendszer hulyesegeit, vissza is eltem vele, de ez mas kerdes :)
utana is probaltam figyelemmel kiserni a kretenkedeseket amik 2008 es 2015 kozott tortentek

ne ird le a szemelyes dolgokat, de azt igen hogy pl. egy egyetemre a bolonyai 3 eves kepzes ott mennyibe faj? pl. a villamosmernok felevente?
irom a hazai adatot...
9300 Ft * 30 = 280e / felev

en megcsinaltam a "hazi feladatomat", legyszi te is ird ide be !!!
tehat ha ott egy raktaros aki elmeletileg mar brit allampolgar es a gyereke is az, nos nekik van-e koltsegterites a helyi villamosmernoki mernoki szakra, ha igen akkor mennyi

arthurthedent 2022.01.27. 14:47:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Simply put, a migrant is someone who chooses "

Ja az angol szó EGY lehetséges definíciójával erőlködsz. Figyu: amikor a magyarok az "illegális bevándorló" meg "bevándorló" szórül beszélnek, akkor nyilvánvalóan nem a más országból származó EU állampolgárt értik alatta.

Akármilyen definíciókat elő lehet ásni, a beszélt nyelv nem matematika, nincsenek kizárólagos és abszolút definíciók, szándékosan úgy tenni, mintha félreértetted volna a vitapartneredet viszont a legnagyobb trollkodás.

Már körülbelől 4 éve megy ez az "én is migráns vagyok" meg "mi is migránsok vagyunk" t.knyolás, mások mondandójának szándékos kiforgatása. Ha nem érted mi a különbség az EU állampolgárok és az EU-n kívüli állampolgárok közt, akkor kérj jogi szaktanácsot. Ha nem csak trollkodsz, akkor nyilván tudod, hogy VAN különbség és azt nem a patásorbán vezette be.

Bár igaz, egyes politikai erők el akarják törölni ezt a különbségtételt.

arthurthedent 2022.01.27. 14:52:46

@Tsteinar: "Csak egy múlt heti példa, vízszerelő 1,5 napi munkadíj 120e."

Mit csináltál, hogy ilyen olcsón elvállalta, örökbefogadtad? :D

Épp most írt a cimbora, hogy nézzek már rá az árakra, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, sokallta. Írtam neki, hogy okvetlenül még ma jelezze vissza egyértelműen, hogy "az árajánlatot elfogadom, a munkát megrendelem". :D

Az ács os jüön hozzá, na az konkrétan svájból jött vissza, mondta, hogy most már itthon is frankó, mit erőlködjön kinn. :D SVÁJCBÓL b+! :-o

Arcade Macho 2022.01.27. 15:05:20

@arthurthedent: nem csak vele van gond, hanem MZP szinten is bajok vannak a fejekben...

amikor lemigransozta az 1500 osztrakot es 18e ukraniai magyar(?) -t ott a keritesnel ahonnan a tevetöcskölők rohamoztak akkor is kicsit furcsan jott ki a dolog...

de ha ennek a joravalou migransnak problema hogy feltartjuk a sok ertekes agysebeszt szerintem kellene egy korridort kerni, mi meg a kompozast is kepesek lennenk megoldani, csak az akarat hianyzik

Almandin 2022.01.27. 15:25:33

Kedves Gábor! A poszt tanulságos: így írja le az ember őszintén az életét, pláne a saját nevén. Azonnal rárepül a sok rosszindulatú, kötekedő troll, akikkel értelmetlen vitázni, érvelni, mert mindenbe bele tudják magyarázni, hogy miért vagy hülye.
Nem véletlen, hogy én a blog.hu-n inkább csak a véleményemet írom le, az életemről keveset árulok el, mert azzal csak a trolloknak adok alkalmat a kötekedésre, sértegetésre.
Én szívesen olvastam a tapasztalataidat, ne keseredj el, ide főleg nem túl jóindulatú emberek kommentelnek.
Kívánok neked sok sikert a továbbiakban.

ez is egy vélemény 2022.01.27. 16:24:38

Tehát Guyrcsány latt csődbe ment a céged, és az alkalmazottaid nem tudtak elhelyezkedni, ahogyan te sem.

Ami nem is csoda. A ballib elkúrók alatt, egekben volt a munkanélküliség, az adó, a kamat, az infláció...

Azóta sokkal jobb hely lett Magyarország. Munkaerőhiány van, nem munkanélküliség.
Az emberek és ország nincs deivázában rommá adosodva, kisebb a kamat, az infláció.

Szóval ezt a posztot vagy 12 éve kellett volna lehoznod.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 16:42:44

@arthurthedent: a téma Angliáról szólt. Miért használsz magyar, konyhanyelvi megközelìtést? A magyarban is van illegális migráns.

sóhegy049 2022.01.27. 20:26:47

@poszter:
Neked anyagiak tették be a kaput, nekem 2 éve, ami otthon ment/megy. Detto építőipar, én kimondottan csak légtechnika. Terveztem én sokat külföldre, aki megtalált, mindig 100/100. Dolgozgattam a világon erre-arra. Egyszer jött még a dögvész előtt egy mail, hogy esetleg nem-e lenne-é, -e (Hofi) kedvem Szingapúrban a metrónál dolgozni? Tervezés és a kivitelezés vezénylése. Nem kedvem, még szerdám is volt. (fizetés marad titok, bár itt adózom) Majd a ragály miatt egy éve jöttem ki, már a tartózkodásim meg van, letelepedési is, most az állampolgárságit is beadtam. Szóval én oda nem megyek vissza, nem köt oda semmi, az életem során többet voltam máshol, mint ott(hon?). Azt még margóra, hogy a bevezetett cégemből szálltam ki, nem tudtam már tovább ottmaradni, megölt volna az a bizonytalanság...

sóhegy049 2022.01.27. 20:29:37

@ez is egy vélemény:
Ezt a hülye dumádat tartsd meg magatoknak, nem veszi ezt már be senki. De én innen pont leszarom mit csináltok. :-)

Etniez 2022.01.27. 21:08:37

@para_noir: Nem, nem értem az egész világot.

Veled ellentétben viszont nem is akarom játszani ezt. Igazából neked fogalmad sincs Angliáról, de kijelentéseket teszel, hogy valami biztosan így vagy úgy...

Ez nem magyarkodás, ha nincs tapasztalatod a külvilágról, ne szakérts témákban, mert hamar viccessé válhatsz. Ez egy jó tanács volt számodra, vagy megfogadod vagy nem.

Etniez 2022.01.27. 21:10:46

@Arcade Macho: "de en is kaptam az ivet a kulfoldre szakadt magyaroktol hogy a Zorban megosztotta a nepet"

Esetleg elgondolkozhatsz azon, miért érzik így sokan a tagadás helyett....

Etniez 2022.01.27. 21:13:35

@Andre7575: " De a "Magyarország jobban teljesít" szlogent piszkálni"

Ez az a szlogen, ami kiveri az embereknél a biztosítékot. Mert kurvára nem így érzik, és ezzel a szájukba van röhögve.

Jobban teljesít egy ország, ahol hatósági árassá kellett tenni a CSIKREFARHÁTAT? Tényleg?

Ez a szlogen mutatja a helyzet totális abszurditását, értelmes embereknél kiveri a biztosítékot.

Látom nagyon fáj a fidesztáliboknak, hogy nem mindenki evez velük...

arthurthedent 2022.01.27. 21:56:42

@Etniez: "Ez az a szlogen, ami kiveri az embereknél a biztosítékot. "

Nálam nem ez verte ki a biztosítékot és ismerek egy csomó embert, akinél nem. Sőt, senkit sem ismerek, akinél ez a szlogen gond lett volna.

Reklámduma, teljesen bevett, mindenki csinálja, ráadásul eléggé védhető, mert tényleg jobban teljesít magyarország mint mondjuk 2008-ban vagy 2006-ban vagy akár 2010-ben. Az, hogy az ismerőseidnek esetleg nehezebb a sora nyilván azért van, mert most nem tudtok annyit sikítani.

arthurthedent 2022.01.27. 21:59:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: "a téma Angliáról szólt. Miért használsz magyar, konyhanyelvi megközelìtést? A magyarban is van illegális migráns."

1) Mikor használtam én mit?!
2) Nyilván a konyhából írtam... ;)

Etniez 2022.01.27. 22:21:32

@arthurthedent: Az, hogy nálad nem veri ki a biztosítékot, az nem azt jelenti, hogy másoknál nem.

Angliai magyar fórumokon rendszeresen előjön és jókat röhög rajta MINDENKI.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 22:24:26

@arthurthedent: "konyhanyelv főnév (rosszalló)
<Vkinek v. vkiknek a nyelvtudása v. nyelvhasználata szempontjából tekintve> a nyelvtani szabályokat figyelembe nem vevő, szegényes és alantasabb szókincsű nyelv"

Sajnálatos, hogy a magyar nyelvnek sem vagy birtokában. Most röhögd ki magad.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 22:26:06

@arthurthedent: "
Nálam nem ez verte ki a biztosítékot és ismerek egy csomó embert, akinél nem. Sőt, senkit sem ismerek, akinél ez a szlogen gond lett volna"

Érvelési hiba. Az, hogy te nem vagy képes összefüggéseiben látni dolgokat, az nem jelenti, hogy azok nincsenek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.27. 22:26:56

@arthurthedent: "Sőt, senkit sem ismerek, akinél ez a szlogen gond lett volna"
Ja, nem járnak pártgyűlésre.

Etniez 2022.01.27. 22:37:36

@arthurthedent: Kedves Nertálib barátom. Távolodjunk el Magyarországtól és válaszolj a kérdésre:

Szerinted tényleg "jobban teljesít" az az ország, ahol az egyik legalantasabb csirkehús árát maximálni kell, mert az emberek nem tudják kifizetni az árát? (meg egy csomó mást is)

Gondolkozz el ezen, aztán gyere a válasszal.

birkamenet 2022.01.27. 22:42:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Orbánod Tündérmeséjéből elmenekült egymillió szakképzett és értelmesebb magyar. Ezek után maradt kétmillió fidessbirka.
Azok is elhúznának, de azt se tudják, hogy merre van a Nyugat.

birkamenet 2022.01.27. 22:44:19

@birkamenet:

Bocs, az előbbi nem neked lett szánva, hanem a 78 fikanicken bértrollkodó bulgár covidbirkának.

birkamenet 2022.01.27. 22:46:58

@arthurthedent:

Hogy állnak a 60 ezer dollárért vett bitcoinjaid?
Olyan mint a radioaktivitás nemde, feleződik az is. Csak nem kell neki sok idő, elég pár hét is?

Arcade Macho 2022.01.27. 23:37:17

@Etniez: "Angliai magyar fórumokon rendszeresen előjön és jókat röhög rajta MINDENKI."

ugy tunik hogy ez tenylegesen izgat
de akkor tegyuk fel hogy nem a bunko prolik sorat szaporitod ott kint hanem a tanultaket es mint olyan szeretened hogy a gyereked tovabb tudjon tanulni

tehat masodrendu feher negerkent mennyi lenne a gyerekednek a szemeszterenkenti mernoki foiskolaja, illetve ha sikerul pedigret hamisitanod hogy oslakos nemzetkozossegi vagy azaz IGAZI brit akkor mennyi lenne

csak hogy rohogjunk mi is most egy jot

Kozma Gábor 2022.01.28. 00:05:44

@konrada: Ehhez ismerned kellene az angolokat és megértenéd, hogy mit miért tesznek. Angliának van önálló migráns politikája. Pontosan le vannak fektetve a szabályok, hogy ki, honnan, milyen feltételek mellett jöhet be az országba dolgozni vagy letelepedni. Illegálisan, a tenger felől nem lehet. Azok az emberek vissza lesznek toloncolva. Az angolok akkurátusan kidolgozzák a szabályaikat és betartatják őket.

Kozma Gábor 2022.01.28. 00:10:02

@CSOKKI MÁLNA: Ne gyere ki Angliába, két nap alatt szívinfarktust kapnál és itt esélyed lenne rá, hogy egy afgán származású orvoshoz kerülnél, belegondolni is rossz.

Kozma Gábor 2022.01.28. 00:16:28

@Arcade Macho: Menj fel a Google-re és keresd ki magadnak. Mivel itt egy komoly szociális hálóval összefonódó oktatási rendszer van, így nem tudnék neked pontos számot mondani, hogy a te élethelyzetedben mekkora tandíjra számíthatsz. Ne is menjünk ebbe bele, mert nem tudom elmagyarázni azt a gondolkodásbeli különbséget, amit az itteniek képviselnek. Neked meg végképp nem, nézz ide vissza ötven év múlva, talán akkor.

Kozma Gábor 2022.01.28. 00:19:07

@Tsteinar: Kérlek olvasd el újra a blogot és ne magyarázz bele olyan dolgokat, amiket nem mondtam. Vagy nem értetted meg a mondanivalóm. Sajnálom.

Kozma Gábor 2022.01.28. 00:23:42

@Almandin: Köszönöm, kedves tőled. Nem zavar a sok különböző vélemény, én most gyakorlok egy sokkal ütősebb feladatra, fogok róla írni, azt hittem keményebbek lesznek az urak, majdnem szórakoztató volt. Minden jót.

Kozma Gábor 2022.01.28. 00:34:15

@lógás Hugó: Tény és való, hogy nem számítottam közel 7000 letöltésre egy nap alatt. Ez az Index-nek köszönhető, viszont énnekem arra semmi ráhatásom nem volt, hogy ezt a posztot ők felrakták az oldalukra, hálás vagyok azért érte. A blogom célja, hogy egy picit több információt juttassak el a magyaroknak arról, hogy milyen tapasztalataim voltak az angol nyelvtanulással és az angliai élettel kapcsolatban. A hozzászólókat figyelve van létjogosultsága ezekről beszélni.

Rodney_2 2022.01.28. 03:30:08

@Arcade Macho:
UK undergraduates. On 6 July 2020, the UK Government announced that there would be no change to the tuition fee cap for UK undergraduate students for the 2021 academic year. This means that new entrants in 2021 will pay £9,250 for full-time study and £4,625 for part-time study.

Na röhögjük ki őket: hahahahaha
Poszter nyilván összevissza hazudozik a kognitív disszonanciája miatt. Éljen a UK-ben akinek az tetszik, én már régen elmenekültem onnan. Rengeteg sokkal jobb hely van Európában. Bár pont a migráns csőcselék miatt egyre több hely kezd hasonlítani egy pöcegödörre :(

konrada 2022.01.28. 07:26:17

@Kozma Gábor: Én megértem, pont ezért nem is mosnám össze egy nagy összefoglaló szó alatt az egészet.
Mert nem csak "Angliának van önálló migráns politikája." - Magyarországon is - "Pontosan le vannak fektetve a szabályok, hogy ki, honnan, milyen feltételek mellett jöhet be az országba dolgozni vagy letelepedni."
"Illegálisan ... nem lehet. Azok az emberek vissza lesznek toloncolva. ... akkurátusan kidolgozzák a szabályaikat és betartatják őket."

Hogy értsed: nem minden rovar bogár.

Ekrü 2022.01.28. 10:20:09

@Kozma Gábor:
"Angliának van önálló migráns politikája. Pontosan le vannak fektetve a szabályok, hogy ki, honnan, milyen feltételek mellett jöhet be az országba dolgozni vagy letelepedni. Illegálisan, a tenger felől nem lehet. Azok az emberek vissza lesznek toloncolva. Az angolok akkurátusan kidolgozzák a szabályaikat és betartatják őket. "- Nos pontosan ezt teszi Magyarország is. Akkor ezek szerint vagy Anglia is "rasszista" vagy Magyarország sem az.
Amúgy pedig ha jól emlékszem,a fő ok Anglia EU-ból való kilépésének a fő oka pont a bevándorlók voltak....

kvp 2022.01.28. 10:23:37

Sokan keverik a fogalmakat. Van a legalis migrans, azaz angolul a migrant worker. Oket meg a jelenlegi magyar kormany is beengedi, legyen az kinai vallalkozo aki csak EU-s vizumot vesz vagy magyarul eppen csak beszelo ukran raktaros. Aztan ott van az illegalis migrans, akiket az EU jobban tamogat mint a legalisakat, na oket nem kedveli a mostani kormany, de gyanithatoan a magyar lakossag nagyobbik resze sem. Fontos ismertetojeluk, hogy se vegzettseguk, se nyelvtudasuk es a kulturajuk ellentetes a tradicionalis europai ertekrenddel (ami szinte mar csak kelet europaban letezik).

Ehhez kepest Nagybritannia nem is annyira az illealis, hanem a legalis migransok miatt szavazta meg a brexit-et, ugyanis az illegalisok joreszt a nagyvarosokban csoportosulnak es tobbnyire meg veletlen sem vallalnak munkat. Ellenben a "lengyelek" (azaz a kelet europaiak) olcsobban is elvallaltak azokat az allasokat amiket meg a britek is hajlandoak lettek volna elvegezni. Es persze meg olcsobban azokat amiket mar ok sem. A brexit errol szolt, hogy az alacsony vegzettsegu "bennszulott" britek kapjak vissza a munkajukat. Aztan kiderult, hogy ezen felul van egy rakat olyan allas amit ok mar nem hajlandoak elvegezni, de a "lengyelek" meg hazamentek ahogy a brit piac osszeomlott.

Szoval migransbol az sokfele van, a sima orszagon beluli napszamostol a legalis kulfoldi munkavallalon at az illegalis bevandorloig. Utobbiak viszont nem befolyasoljak jelentos mertekben a munkaeropiacot, mivel se ok, se leszarmazottaik nem vallalnak nagy tomegben munkat.

PS: Nem mondom, hogy annyira jok a berek Magyarorszagon, de megelhetesi szinten kb. ugyanott van egy itthon dolgozo raktaros mint egy angliaban dolgozo. A trukk az, hogy ha a csalad nem kint el, akkor itthon relative tobbet er az ottani penz, mivel a magyar megelhetesi koltsegek toredeke az EU-s es a brit szintnek. Tesztem, hozza, hogy jelenleg, ugyanis az uj -egyelore meg ellenzeki- kormany azt igerte, hogy az euro bevezetesehez eloszor nemet szintre emeleik oket, tehat a mostani arak 4-10x-esere, kozvetlenul az uj EU-s alkotmany bevezetese utan. Ha kivancsi arra az ember, hogy mi lesz a kormanyvaltas utan, akkor az uj nemet kormanyprogramot erdemes megnezni. Benne van, hogy 4 even belul nepszavazas kell Nemetorszag megszuneserol es az Egyesult Europai Allamok letrehozasarol. Az uj magyar ellenzeki kormany is ezt tuzte ki celkent. Na onnantol fogva tenyleg mindegy lesz, hogy valaki a volt Franciaorszagban, a volt Nemetorszagban vagy a volt Magyarorszagon el, ugyis egy kozponti kormanyzat lesz. Csak az a kerdes mi lesz a hivatalos nyelv? Mondjuk lehetne nemet-francia-arab, ugyis ezt a 3-at beszelik a legtobben az EU-ban.

flydomi 2022.01.28. 10:49:35

@Ekrü:

Ebben biztos vagy? :))
Vagy csak ugy irod.....:)
De ha nagyob bele akarsz menni,akkor ird le azt is,hogy a celkeresztben a feher kereszteny kelet eus volt,akiket hibaztattak mindenert. :)
Az angolok koszonik,ok jol el vannak inkabb az afrikai,azsiai es arab migrikel,akiket szivesebben fogadnak be,mint a kulturalt-civilizalt kelet europaiakat. .))
Ilyen szep az illiberalizmus. :D

flydomi 2022.01.28. 10:52:18

@kvp:
En azert koteleznek mindenkit DNS tesztre. :))
Utanna lehetne diskuralni arrol,amit irtal. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.01.28. 12:05:57

"Örömmel vettem tudomásul, hogy Angliában nem láttam egy plakátot sem, hogy 'migránsok haza!' és egyszer sem érzékeltették velem, hogy gyűlölnének vagy kirekesztenének nem angol származásom miatt."

Fentebb @kvp: részletesen kifejtette az okokat. Én ehhez hadd tegyek hozzá:

Esélyes, hogy azért nem találkoztál "migránsok haza!" plakátokkal, mert Nagy-Britannia lakosságának már csak 87%-a fehér (2011-es adat, azóta biztos még kevesebb), s ezek között is nem kis számban vannak bevándorlók. Vagyis a lakosságnak talán ha 80%-a brit őslakos. Városokban természetesen még jóval kisebb az őslakosok aránya. Ilyen arányok mellett már életveszélyes is lehet a bevándorlók elleni tiltakozás.

Talán azért sem éreztél kirekesztést, mert te dolgozni mentél oda, nem az állam nyakán élősködni vagy bűnözni.

"Anglia befogadott, egy lettem a több millió migráns között."

Arra azért kíváncsi lennék, vajon mennyire fogadott be a brit társadalom, vannak-e brit barátaid, meghívnak-e az otthonukba, azaz elfogadnak-e maguk közül valónak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.01.28. 12:18:46

@Ekrü:

"Már hogyan lehetne migráns egy olyan ember aki az EU tagja?Amikor jelen cikk írója kiment Angliába, az angolok még az EU tagjai voltak. "

Pontosan itt bukuk ki a liberálisok kedvenc módszere, a fogalmak értelmetlenségig való kitágítása. Mivel magyarul társalgunk itt, nem számít, hogy az angolok a EU-tagországokból érkezőket is migrant workernek nevezik, mert a mi terminológiánk szerint nem migráns az, aki az EU-tagság adta joggal élve munkát vállal egy másik EU-tagországban.

De persze ballib körökben szokás összemosni a legális külföldi munkavállalót az illegális bevándorlóval (akinek mellesleg többnyire esze ágában sincs munkát vállalni).

Mellesleg a hírekben folyton azt olvasom, hogy a brexit miatt sokan otthagyták Nagy-Britanniát, így egyes munkakörökben súlyos a munkaerőhiány.

Kozma Gábor 2022.01.28. 12:21:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jó kérdést tettél fel, fogok erről írni posztot. Végre egy értelmes jozzászólás.

Kozma Gábor 2022.01.28. 12:33:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na itt viszont levontam egy pontot. Anglia már nem az EU tagja, az itteni státuszom 'migrant', ezt már itt a sok 'nyelvésszel' kiveséztük. Azokat a posztokat kedvelem, ahol értelmes érvelések vannak és nem személyeskedés. Mi a baj azzal, hogy ha valaki liberális, vagy konzervatív, vagy zöld párti? Csak az az ember, akinek ugyanaz a meggyőződése, ami a tied? Direkt nem töröltem ki és nem tiltottam le egy hozzászólást se, az emberek úgyis magukat minősítik, bár névtelenül.
El kellene végre dönteni, hogy kell-e nekünk ez az EU? De most tényleg.

Kozma Gábor 2022.01.28. 12:41:44

@Ekrü: Olvasd el az itteni hozzászólásokat, és egy kis látlelet, hogy mennyire vagyunk mi magyarok rasszisták. Igen, igazad van, felcukkolták a népet a bevándorlók ellen azok a politikusok, akik azóta sehol sincsenek, csak a romokat takarítják utánuk. És az a furcsa, hogy a hétköznapokban ebből a bevándorlás ellenességből én semmit se érzek. Fogok erről írni posztot.

Kozma Gábor 2022.01.28. 12:47:26

@kvp: Olyan kijelentéseket teszel, amit nem is értek, hogy honnan veszed. Egy angol raktári dolgozó bére ugyanannyi, mit egy otthonié? A megélhetési költségek ugyanazok? Ezeket a badarságokat honnan veszed? Megkérlek, hogy mielőtt felteszel egy ilyen kiselőadást, előtte tájékozódj, vagy ha ez nehezedre esik, akkor kérdezz.

Kozma Gábor 2022.01.28. 12:51:10

@konrada: Most összehasonlítottál egy bogarat egy elefánttal. Végül is mindkettő állat.

Arcade Macho 2022.01.28. 12:59:34

@Kozma Gábor: valaszolok neked erre...

nalunk amikor valaki kimegy a barati korbol IT szagmaba szerencset probalni akkor altalaban elmeseli a tobbieknek hogy bejott-e a szamitasa (baratnak a baratja...)

nos ugy nez ki hogy nalunk nem eri meg kimenni a britekhez csaladdal, de kvp kollega is pont ezt irta le, hogyha ugyanazt a szinvonalat akarja az ember biztositani a csaladnak akkor szopóka van es nem habzsidőzsi kint a briteknel

Kozma Gábor 2022.01.28. 13:20:45

@Arcade Macho: Most helyezkedett el egy barátom IT-sként itt havi 8 000 fontért (ez most kb. havi 3,3 millió) ezek szerint otthon is már ilyen jó bérek vannak, ennek örülök.

0dzsud0 2022.01.28. 13:30:08

@Kozma Gábor: Áruld már el, hogy miért jó jatszani az egybites hülyét! :) Biztos vagyok benne, hogy pontosan értetted, amit írt, hiszen teljesen egyértelmű volt. Miért vagy troll? :)

Kozma Gábor 2022.01.28. 14:28:50

@0dzsud0: Mindenkivel őszintén az ő szintjén.

Arcade Macho 2022.01.28. 15:09:13

@Kozma Gábor: az en szintemen?

nem valaszoltal anno arra hogyha a retardalt briteknel akarnal feher negerkent azaz masodrendu allampolgarkent a kolykodet tanittatni az mibe fajna

ezzel a fizetessel mit is mondtal el? netto, brutto vagy szuperbrutto?
nalunk 73 % on lehet felmarkolni az osztalekkal az adozast ott ezt meg tudod tenni, vagy mennyi az adozas?
ezek tudod kicsit fontosabbak mint egy plakaton elott jatszani az agyad, hogy ennyire szornyu

Arcade Macho 2022.01.28. 17:22:59

tehat irtad hogy a haverkad... ok milyen haverkad?

néger hoch brit?
magyar allampolgarsaggal rendelkezo?
magyar szarmazasu es brit allampolgarsaggal rendelkezo?

egyebkent az infokat en innen szoktam szedni...
uk.indeed.com

java developer Liverpool
£40,000+ (92)
£45,000+ (77)
£50,000+ (59)
£55,000+ (40)
£75,000+ (19)

java developer London, Greater London
£45,000+ (3415)
£55,000+ (2673)
£60,000+ (2180)
£65,000+ (1675)
£80,000+ (750)

persze mi mint ujdonsult semmi keleteuropai outsiderkent mennenk, szoval mi eleve hatrannyal indulunk pl. a transz négerekkel szemben mert mi masodrendu allapolgarok lennenk ott kint
tudod kinek mit intez a kormanya :)

Etniez 2022.01.28. 17:45:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A szavakkal te játszadozol:

lexiq.hu/migrans

A migráns az, aki valamiért elhagyja szülőhelyét, hazáját. Van országon belüli migráns és van országon kívüli migráns.
Az, hogy valaki Afrikából vagy Magyarországról költözik Angliába az az angoloknak mindegy. Mind a kettő migráns.
Neked nem mindegy, mert a magyar migránst többre tartod, mint mondjuk a Nigériait.

"A migráns olyan ember, aki a lakóhelyéről elvándorol, és egy másik országban letelepszik.

A migráns szó nem egy jogi kategória, így nincs nemzetközileg elfogadott definíciója, de világszerte azt a személyt nevezik így, aki legalább egy évet tartózkodik egy olyan országban, aminek nem az állampolgára, függetlenül attól, hogy milyen okból (önszántából vagy kényszerűségből) vándorolt el, és milyen módon (jogszerűen vagy illegálisan) érkezett a másik országba. Például migráns a jobb fizetés miatt önként Bécsbe költöző magyar fiatal, és migráns a tálib megtorlásoktól tartva Üzbegisztánba települő afgán családapa is.

A migráns nem egyenlő a menekülttel. A menekültek azok, akik közvetlen fenyegetés vagy üldözés miatt hagyják el a hazájukat (azaz szó szerint menekülnek onnan, mint például az afgán családapa). A migránsokat viszont nem feltétlenül fenyegetik vagy üldözik, ők lehetnek olyanok is, akik egy jobb élet reményében, például tanulás vagy külföldi munka céljából települnek át egy idegen országba (mint például a Bécsben élő magyar). Minden menekült migráns, de nem minden migráns menekült.

Attól függően, hogy honnan nézzük, egy migráns lehet:

emigráns, azaz kivándorló, akik elhagyta a saját országát, hogy egy másikban éljen (pl. egy Bécsben dolgozó magyar pincér, egy Belgiumban tanuló magyar egyetemista stb.)
immigráns, azaz külföldről érkező bevándorló (pl. egy Budapesten élő kínai étterem-tulajdonos, egy magyar főiskolára járó szerb diák stb.)"

Na, további jó szómágiázást.

Etniez 2022.01.28. 17:47:09

@Arcade Macho: Pont ugyanannyi esélye van, mint Magyarországon. És te is fehér néger vagy, csak odahaza, szar pénzért.
Örülök, hogy segíthettem.

Almandin 2022.01.28. 18:50:49

@Etniez: Sőt, egy Magyarországon belül egy faluból nagyvárosba költöző ember is migráns.

Arcade Macho 2022.01.28. 19:32:25

@Etniez: bocs de eddig azt hittem hogy a britek leneznek minket mert a negerek azok annyival cukibbak
erre most az allitod hogy egy magyar UGYANOLYAN modon van kezelve mint egy neger?

Arcade Macho 2022.01.28. 19:35:15

@Etniez: ja baromarc...

ennyire hulye vagy hogy nem vagy kepes felfogni?
ha van brit allampolgarsagija valakinek en ugy tudtam hogy OLCSOBB az egyetemi ellatas

de te aki olyan jolertesul vagy hogy kacarasztok a csirkefarhaton meg a plakatokon ezt meg nem tudod az szamomra azt jelenti hogy te es a bandad a legjobban lenezett retek prolik vagytok...

Kozma Gábor 2022.01.29. 14:09:23

@Arcade Macho: Na úgy látom, hogy komoly fogalmi problémákkal küzdesz. Először is, akinek havi jövedelme van alkalmazottként, az nem tudja a fizetését osztalékként felvenni. Kár ezen rugózni. Ha szeretnéd megismerni az angol adózási rendszert, akkor melegen ajánlom a könyvemet,az 'Angol, ami neked biztosan kell!'-t, ahol példákkal levezetve ezt leírom. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy Angliában évi 12 570 fontig (ami kb. évi 5,4 millió forint) nincs személyi jövedelemadó. Utána sávosan nő, az átlagbéren 20%.
Másodszor az egyetemi tanulmányok költségeivel kapcsolatban annyit tudok elmondani, amennyit a kollégáktól tudok évi 9-15 000 font, de ezt az állam előre megfinanszírozza és csak akkor kell törleszteni, ha a tanulmányok befejezte után egy bizonyos összeget elér a fizetésed, de ekkor is minimális az alaptörlesztés és az egész kamatmentes. Lefordítom magyarra, azt tanulsz és ott, amit akarsz, nem függ az anyagi helyzetedtől. Szociális helyzettől függően kaphatsz ösztöndíjat is.
Harmadszor ez a fehér négerezés. Én ezt most tőlem hallod először. Biztos nem tudsz róla, de az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint, minden ember egyenlő bőrszínre, származásra, vallásra tekintet nélkül. Én megértem, hogy a te szocializációdban nincs benne a másik ember tisztelete, ezért javasolnék neked egy kis kiruccanást olyan országokba, ahol multikulti nációk élnek, kicsit szippantsd magadba azt a levegőt, jót tenne neked.

Kozma Gábor 2022.01.29. 14:16:18

@Arcade Macho: A stílus maga az ember, volna mit rajta csiszolni. Ha javasolhatnék kevesebb Netflixet és több olvasást, az neked jót tenne.
A felvetésedre a válasz: ha migráns vagy, de rendelkezel letelepési engedéllyel, akkor pont ugyanolyan jogok illetnek meg, mint egy angol állampolgárt, nincs különbség. Ez igaz a munkavállalásra, szociális jogokra és a tanulásra is.
Ha valamit nem tudsz, akkor ne tálald a véleményedet tényként, inkább kérdezz.

Kozma Gábor 2022.01.29. 14:23:36

@Arcade Macho: Komoly kisebbségi komplexusokkal küzdesz, hogy nem tudod elengedni ezt a négerezést. Elképzelem, hogy kijösz ide dolgozni és lesz hirtelen egy néger főnököd, amitől hirtelen infarktusod lesz, kijön érted a mentő és egy muszlim emel be a hordágyba, majd a kórházban egy indiai orvos vizsgál meg, az infúziót egy hongkongi származású nővérke köti be. Hát figyelj, folyamatosan sokkot kapnál és tuti nem élnéd túl. A saját egészséged érdekében be ne tedd ide a lábad, még belehalsz a végén.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.01.29. 14:27:20

@Kozma Gábor:

"Anglia már nem az EU tagja, az itteni státuszom 'migrant',"

Ez kétségtelen, ám a kint töltöt időd túlnyomó részében nem voltál migrant. :) Én pedig feltételezem, hogy a leírt tapasztalataid nem csupán a brexit óta eltelt időre vonatkoznak.

"Mi a baj azzal, hogy ha valaki liberális, vagy konzervatív, vagy zöld párti?"

Semmi baj nincs ezzel. Ahogy rólad sem sugalltam semmilyen ideológiát. Viszont neked kell a legjobban tudnod, hiszen angol nyelvkönyvet is írtál, hogy azonos gyökerű szavaknam sem teljesen azonos a jelentésük angolul és magyarul. A magyar _köznyelvben_ pedig a migráns szó szinte kizárólag az illegálisokkal kapcsolatban használatos (akik mellesleg az UK-ban is vannak bőven), ezért célszerű emellett maradni. Eszem ágában sem volt téged bármilyen ideológia híveként beállítani - ha mégis úgy tűnt, akkor az elnézésedet kérem.

"Csak az az ember, akinek ugyanaz a meggyőződése, ami a tied? "

Ezt a kérdést te sem gondolhatod komolyan. :)

Kozma Gábor 2022.01.29. 15:10:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszönöm, úgy érzem ezt megbeszéltük, minden jót!

Etniez 2022.01.29. 17:03:20

@Arcade Macho: Az angolok egy része lenézi a magyart és az összes keletit. Ezen nincs mit szépíteni.

Etniez 2022.01.29. 17:13:51

@Arcade Macho: Rosszul tudtad. Ráadásul brit állampolgárságot szerezni nem olyan nehéz, nagy vonalakban 5 év munkaviszony kell, B1 angol nyelvvizsga, Life in the Uk vizsga és kb 1500 Font.
A bérek sokkal magasabbak, de a költségek is, nagyjából 6x annyit lehet keresni és 3x annyiba kerül az élet.
Értelemszerűen azoknak, akik otthon is jól élnek (IT class pl), nem éri meg pénz miatt kijönni. De a magyarok olyan 60-80%-a jobban élhet külföldön.
A fehér négerezésről annyit, hogy az emberek nagy részével otthon kutyábbul bánnak, mint itt, ráadásul otthon fillérekért aláznak meg. Itt legalább a pénz megvan.

Fogalmatok sincs a migráns életről, de nagyon osztjátok az észt. Érdemes lenne inkább kérdezni minket...

És igen, a farhát meg az előre megyes szlogen szánalmas és rendkívül vicces innen Angliából nézve. Ez van, ez nem a mi hibánk, titeket néz hülyének Orbán és Rogán.
És sajnos nekik van igazuk, elég rád nézni, mit csinálsz...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.01.30. 14:01:31

@Etniez:

" azoknak, akik otthon is jól élnek (IT class pl), nem éri meg pénz miatt kijönni."

Azoknak is megérheti pár évre kimenni. Ez idő alatt összegyűjthetnek annyi pénzt, amennyiből itthon jó helyen szép házat vagy egyéb ingatlant vehetnek maguknak.

Cpt. Flint 2022.01.31. 12:13:06

@Ekrü: "Már miért ne örülnénk,ha olyan szakmája van ami nálunk hiányszakma? Kétlem,hogy egy bolgár informatikusra bárki is ferde szemmel nézne."
1. nem is tudtam, hogy az informatikus Mo-on hiányszakma.
2. Én örülök, hogy te ilyen jó véleménnyel vagy a magyarokról (már ha ez őszinte), de én bizony sok románozást, oláhozást hallottam már, és nem csak napszámosokra, hanem mérnökre is... horribile dictu: romániai magyarra is, ugye. Bolgárokról nincs tapasztalatom, esetleg Bircának...
"Az EU belül érkező munkavállalók mind törvényesen érkeznek az országba, függetlenül attól ,hogy német,olasz vagy román az illető. Közöttük különbséget tenni a magyar és eu-s törvények szerint tilos."

Köszönöm szépen a jogi ismertetést (nyilván felesleges volt, és ezt te is tudtad). De ki beszélt itt a jogról? Az egész poszt nem arról szól, hanem a (valós) HOZZÁÁLLÁSRÓL.

"Amúgy a fenti mondatodban a "mi sem" pont azt cáfolod,amit a posztíró állít,nevezetesen,hogy Anglia milyen remek hely,mert nem diszkriminálja a külföldről érkező munkavállalókat.... "
Én nem a posztolóval vitáztam, és azt sem állítottam, hogy (teljesen) egyetértek vele. Egy hozzászólásra (ill. annak egy részére) reagáltam.

arthurthedent 2022.02.01. 17:45:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Sajnálatos, hogy a magyar nyelvnek sem vagy birtokában. Most röhögd ki magad."

Sajnálatos, hogy nincs humorérzéked és a smiley-t sem ismered fel. Jesszusom, te tényleg azt hitted, hogy nem tudom mi az a "konyhanyelv"? Azt hiszed, hogy téged valamiféleképpen kiemel a sok átlagpolgár közül, hogy tudod mit jelent az a szó, hogy "konyhanyelv"?! :D

Figyu, nyolc év felett mindenki tudja, nem vagy zseni. Értem? :D

arthurthedent 2022.02.01. 17:54:22

@Etniez: "Angliai magyar fórumokon rendszeresen előjön és jókat röhög rajta MINDENKI."

Ja, amikor külföldön voltam engem is ráírt valaki egy ilyen "kinti" fórumra. Elképesztő, hogy milyen sznob, beborult társaság volt. Fiatal anyukák, akikre apuka keres, akik kint egész nap a két kis poronty pátyolgatásával vannak elfoglalva és akik soha egy percig sem voltak eltartva ráérnek és osztják az észt a világ dolgairól.

Nem tudom van -e még egy olyan társaság amit annyira kevésre becsülök mint a "kinti magyar fórum" közönségét. Gyakorlatilag bárkinek a véleményére többet adok mint arra a véleményre, amit egy ilyen fórumon olvasok.

Persze fogalmam sincs mire írtad ezt nekem válaszul, de érvnek iszonyatosan nulla min röhögnek a külföldön élő magyarok a fórumokon.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.01. 22:37:34

@arthurthedent: kár, hogy még nem vagy 8 éves. Nem érted.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.01. 22:41:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a magyar terminológia illegális határátlépőt, vagy határsértőt ismer.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.01. 22:45:14

@arthurthedent: "a téma Angliáról szólt. Miért használsz magyar, konyhanyelvi megközelìtést? A magyarban is van illegális migráns."

1) Mikor használtam én mit?!
2) Nyilván a konyhából írtam... ;

Az 1) pont.
Fogalmad sem volt, miről beszéltem.

Kozma Gábor 2022.02.01. 23:48:06

Hello mindenki, felhívnám a figyelmeteket, hogy írtam egy új posztot, amihez szívesen venném, ha megtennétek kultúrált hozzászólásaitokat. Kérlek állítsátok le a személyeskedést, az az érvelés halála. Köszi.

Arcade Macho 2022.02.02. 21:03:57

kedveskeim akkor erdeklodnek hogy a MAGYAR sajtoban ezek az aproszagok hogyan lettek a csirkefarhat fan -ek tudataba besulykolva !!!

www.bloombergquint.com/onweb/u-k-price-shock-will-pitch-1-in-10-into-energy-poverty
www.examinerlive.co.uk/news/local-news/scarborough-grand-hotel-out-control-21769353

Arcade Macho 2022.02.02. 21:05:10

@arthurthedent: "Fiatal anyukák, akikre apuka keres, akik kint egész nap a két kis poronty pátyolgatásával vannak elfoglalva és akik soha egy percig sem voltak eltartva ráérnek és osztják az észt a világ dolgairól."

Novak is anno irogatott egy ilyen blogot aztan a webarchive -nek hala megtalaltak :)))
süti beállítások módosítása