Mindig is angolul szerettem volna megtanulni. Gyerekként akartam tudni, hogy a kedvenc együttesem, a Beatles miket énekel, hisz csak fonetikusan tudtam vonyítani velük a kedvenc számaimat.

12 éves koromban odaálltam a szüleim elé és karácsonyra kértem egy angol nyelvkönyv-sorozatot, kazettákkal. Ez akkoriban - több mint 40 éve - nem kis ajándék volt. Rongyosra olvastam őket és a kazettákra aludtam el. A végén már nyúltak szegények és én jókedvűen, grimaszolva utánoztam a szpíkert: náááájsztumííííítjúúú ájeeeeem jooooor nyúúúúú nééééjbőőőőőr.

Anyám biztatott, kisfiam tanulj jól, felvesznek a gimnáziumba és ott majd megtanítanak angolul. Oké mami. Szállítottam is a színtiszta kitűnő bizonyítványt, fel is vettek, ahova szerettem volna. A felvételi után elém tettek egy formanyomtatványt és benne volt a nagy kérdés. Milyen nyelvet szeretne tanulni? Naná, hogy angolt. Második kérdés. Túljelentkezés esetén milyen egyéb nyelvet tanulna szívesen? Anyám rosszallása ellenére, megint odaírtam gyöngybetűkkel, hogy angolt. Fel is vettek. Németre.

Ezek után nem csoda, hogy bár négy évig tanítottak nekem németet és oroszt, de a mai napig egy meg nem támadási szerződésben vagyok velük, ha békén hagynak, akkor én se szidom őket.

Aztán jött egy jókora szünet, majd első fizetéseim egyikéből beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra. 3 szint közül lehetett választani. Kezdő, közép-haladó, haladó. Akkoriban ez volt a kínálat. Szintfelmérő? Pfff, felejtsd el. Morfondíroztam kicsit az első kettő között, de nem volt merszem a közép-haladót választani.

A kezdő csoportban teljesen vegyes társaság, 8 fő, a diákoktól a családanyákig. A tanár egy fiatal, valószínűleg frissen végzett, fiatal, lelkes hölgy. Ezt abból gondoltam, hogy mindenkit egyesével kikérdezett, ki honnan jött, mivel foglalkozik, el is ment vele a fél óra. Majd közölte velünk, hogy milyen könyveket és honnan szerezzünk be, de addig is adott néhány fénymásolt oldalt azokból.

Tényleg az alapoknál kezdtünk. Bemutatkozás, kinek mi a foglalkozása, hol lakik. Kicsit untam, ezek nekem már alapból mentek, készülnöm se kellett rá. A diákkorú tanulótársaim is nagyon ráérősen unatkoztak mellettem, kicsit lassú volt a tempó. Aztán amikor a harmadik órán, titkárnő Irénke még mindig az ájeeeem, júúúúááárrrrr-nál volt leragadva ("Irénke a szóvégi 'r' alig hallható!", "Érrrrtem"), akkor kellett rájönnöm, hogy bár a tanfolyamot úgy hirdették, hogy egy óra csak két kávé ára, hát akkor Brazília teljes éves kávétermése se lesz elég, hogy én itt megtanuljak angolul. Úgyhogy óra közben elkezdtem a fal mellett a kijárat felé oldalazni, pantomim mozdulatokkal a tanárnak magyarázva, hogy csak nyugodtan folytassa ezt a fantasztikus órát, én csak az illemhelyre egy pillanatra kiugrok. Ma is előttem van a döbbent arca, lehet, hogy a télikabát rajtam és az aktatáska a hónom alatt nem illett a képbe.

Aztán még volt egy próbálkozásom nyelvtanfolyammal, de már Angliában. Kollégáim adtak egy tippet, hogy a helyi egyetemen tartanak ingyenes angol órákat az ott végző, külföldi angoltanárok, és mindezt ingyen. Nosza, magyar ember rögtön regisztrált és teljes arcot betakaró mosollyal be is ült az első órára. Te, ezek az angoltanárok tényleg beleadtak apait-anyait. Volt egy olyan érzésem, hogy ha nem ülne ott senki, akkor is lenyomnák lelkesen az egészet. Voltunk vagy húszan az órákon és bárki, bármilyen hülyeséget válaszolt, ők boldogan helyeseltek és rohantak tovább az anyagban. Később tudtam meg, hogy ezek voltak a vizsgaóráik és a tanárjaik figyelték őket. Pár hónap után, visszanézve a jegyzeteimet, rá kellett jönnöm, hogy alig írtam le valami értékelhetőt.

Összegezve a tapasztalataimat, ezt a nyelvtanfolyamosdit nem nekem találták ki. Összeterelnek 8-10 teljesen különböző  motivációjú, mentalitású, szorgalmú embert, ahol aztán a leglassabban haladókhoz igazodik a tempó. A tananyag merev, egyéni igényekhez nem lehet igazítani. Az órákon mindenki szenved, az is, aki lassan halad, az is, aki a szenvedőkön szenved és a tanár is. aki mindenkin szenved. Egy valaki jár jól, ahol csörög a kassza.

Ezek után számomra egyértelművé vált, hogy kerítenem kell egy saját angol tanárt.

De erről legközelebb.

(A blog írója az 'Angol, ami neked biztosan kell!' nyelvkönyv társszerzője.)