Mindenkiben van egy könyv. Az élete, a hobbija, a szakmája vagy csak az életfilozófiája alkalmas lenne arra, hogy azt megírja. És ahogy figyelem, egyre több ismerősöm vág is ebbe bele. De mekkora kihívás ez?

A könyvírás gondolata már régóta motoszkált a fejemben. Mikor kiköltöztem Angliába, az élet sodorta elém az apropót. Már az egész sztori, ahogy idekerültem és ahogy alkalmazkodtam az angol viszonyokhoz megérne egy könyvet, de ennél hasznosabbnak éreztem, ha azokról a nyelvi kihívásokról írunk Naomival, az itteni angol tanárnénimmel, amik a hétköznapokban engem értek és amik nem voltak benne a nyelvkönyvekben vagy csak roppant hiányosan.

2,5 év munkával, rengeteg kihívással megküzdve sikerült egy szépen meggrafikázott, egyedi nyelvkönyvet megalkotnunk. A fókusz ez idő alatt csak az íráson volt, a kiadására bár gondoltunk, de azzal akkor nem foglalkoztunk.

És elérkezett a nagy pillanat, a grafikus átküldte ezer javítás után, elektronikusan a végleges változatot. Pezsgőbontás, buli, Fanta! Ez a könyv nagyon király lett! Ezüst tálcán fognak körbevinni minket a nagy kiadók a könyves Oscar gálákon és szerényen fogunk integetni az éljenző tömegnek, mint Kádár elvtárs a tribünről május 1-én.

Miután eltűnt a pára a szememből az önnön meghatódottságomtól, rögtön ott volt a kérdés: hogy és hol adjuk ki?

Mivel angol nyelvkönyvről van szó, így lényegében a világ bármelyik országa szóba jöhet, hiszen mindenhol tanulnak az emberek angolul. De azért ott volt a fejemben, hogy csak Magyarországon kellene, hogy megszülessen az első publikáció.

Nosza, nézzük meg a magyar kiadókat a neten. Rengeteg van, oké, szűrjük le egy kicsit, aki csak szépirodalmat ad ki, az nyilván nem fog nyelvkönyvvel foglalkozni. Jó, így is maradt vagy 15 potens jelölt. Rendben, e-mail címek kigyűjtve. De hogy prezentáljam a könyvet? Küldjem el nekik a teljes tartalmat? És mi van, ha lenyúlják? Jó, akkor csináljunk egy könyvbemutató prezentációt.  

Grafikus felhív. Kellene neki egy fotó egy kinyomtatott példányról. Hm, hát az nincs. Jó akkor fabrikálok egyet. Borító színes nyomtatóval kinyomtat, beltartalom kartonpapírból, nyomtatópapírból összeragaszt. (Még arra is figyeltem, hogy a könyv lapjainak élét finom ceruza vonalazással imitáljam.) Tökéletes. Asztal ablakhoz a természetes fényre odavonszol, oldalról árnyék olvasólámpával levesz, 10 fotó elkészít. 2 napon belül a 8 diából álló könyvprezentáció, hangalámondással elkészül. Mehet a kiadóknak.

A 15 magyar kiadóból 2 azonnal nemet mondott, egy elkérte a teljes könyvet, aztán nem keresett többet. A többi válaszra se méltatott. Visszajött az a kellemetlen érzésem, amit akkor éreztem, mikor munkát kerestem és senki nem válaszolt a jelentkezésemre. Ez ilyen magyar szokás lenne? Hát ha nem kell, akkor álljunk tovább és nézzük meg, hogy más országokban mi a helyzet.

Írtam egy listát, hogy hol kellene először kiadni a nyelvkönyvünket külföldön. A Skandináv országokban sokan beszélnek angolul, első helyre tettem őket. Aztán rengeteg külföldön dolgozó van a kelet-európai országokból. Meg hát a többi nagy nyelvterület, német, spanyol, kínai, orosz, huh, van itt annyi lehetőség, mit bánom én, hogy a magyar kiadók tesznek rám. Az elkövetkező két hónapban napi 10-15 e-mailt küldtem mindenfelé a világba, a prezentációt, immár angol nyelven.

Voltak olyan országok, ahonnan semmilyen válasz sem érkezett, pl. Japán, Olaszország, Bulgária, Spanyolország és teljes Dél-Amerika. Az oroszoktól jött egy reakció, ahol kifejtették, hogy náluk már van elég angol nyelvkönyv, nem kell több. Szóval ez azt jelenti, hogy innentől ott már új nyelvkönyv soha az életben nem fog megjelenni? Ingattam a fejem.

A német kiadók voltak a legkorrektebbek. Már a kiadói weboldalakon elirányítottak oda, ahol a kézirat leadásának mikéntje, hogyanja volt fent, illetve elmondták, hogy ha 10 héten belül nem kapok megkeresést, akkor vegyem úgy, hogy nem érdeklődnek a könyvem iránt. Korrekt, egyértelmű szabályok. Minden e-mail-en beküldött kéziratra egy automatikus válasz jött, hogy köszönik, megkapták, átnézik.

3 hónap alatt egyértelművé vált, hogy mint elsőkönyvesnek semmi esélyem sincs profi kiadóval megjelentetni a nyelvkönyvünket. Megértettem, hogy ez nekik nagy kockázat. Mégiscsak jobb üzlet megjelentetni a 27. Frei könyvet és eladni belőle 150 000 példányt, búsás hasznot hozva az írónak és még búsásabbat a kiadónak, mint elsőkönyvesekkel rizikózni. Ez van, az ezüst tálcán hordozás és integetés elmarad. Akkor marad a magánkiadás, de tudtam, hogy az anyagilag fájni fog. Nem volt elég a könyv megalkotásának költségeit kinyögni, jön még egy komoly anyagi teher.

A magánkiadás vagy szerzői kiadás azt jelenti, hogy te fizetsz mindent. A nyomdát, a marketinget, a terjesztő és a könyvesbolt jutalékát, a dedikálások költségeit, tehát a teljes üzleti rizikó a tied. Viszont több pénz marad a kasszában a végén, ha a könyvedet eladtad. 

Abban a pillanatban, hogy felvettem a szerzői kiadásokkal foglalkozó profi cégekkel a kapcsolatot, úgy éreztem magamat, mint egy fóka, aki leintett egy csapat éhes jegesmedvét. Isteni a könyv, óriási siker lesz, mindent elintézünk önnek, cserébe nem lesz gondja, hogy miből fog ruhát venni a következő két évben, mert a finanszírozásra a gatyája is rámegy.

Itt megint döntenem kellett, hogy melyik országban kezdjek. Mivel találtam egy korrektnek tűnő csapatot Magyarországon, akik a kiadást és a terjesztést is vállalták, így visszakanyarodtam az eredeti elképzeléshez, a magyar publikációhoz. Hosszú telefonbeszélgetés az igazgatóval, ajánlat és szerződéstervezet böngészése következett, miközben mindent le kellett fordítanom Naominak. Hagytam egy kis időt magamnak, hogy emésszem a dolgokat, főleg a szerződés után fizetendő tetemes költségeket, de mivel vészesen közeledett a karácsony, így végül mindketten igent mondtunk. 

Papírhiány. Jó lesz a 70 grammos? Nem, mert akkor átütnek a fotók a következő oldalra, illetve a grafikus is a 90 grammosra készítette el a borítóhálót. (Ez az az eljárás, amikor a könyv oldalainak a számából és a papír vastagságából kiszámolják a könyv gerincméretét, és ez alapján nyomtatják ki a borítót.) Jó, akkor várunk. Aztán megjött a jó hír, nyomda megoldotta a papírbeszerzést, és végre elkészültek a nyomtatással.

2021 november 5-én a könyv megjelent. 3 év telt el az első szó papírra vetésétől.

Alig vártam, hogy karácsonyra hazajöjjek, na nem az ajándékok miatt, mivel nekem a könyv megjelenése volt az. Rohanás be a könyvesboltba és ott volt Ő, a nyelvkönyveknél kirakva. Felkaptam és öleltem magamhoz, mint egy újszülött kisdedet. Hát megszülettél kicsikém! Boldogságmámorom közepette nem tudtam nem észrevenni a két középkorú hölgyet, akik közül az egyik pont az én könyvemet lapozta és hevesen magyarázott a másiknak. Majd lassan visszatette a polcra és egy zsebszótárt kapott fel helyette. Ejnye, ez de rossz döntés volt. Nem bírtam tovább nézni és mielőtt infarktust kaptam volna, hirtelen ötlettől vezérelve odamentem a pénztárhoz, hogy információt gyűjtsek be a könyv fogyásáról.

A megszeppent eladó rögtön hívta az üzletvezetőt.

- Elnézést, én ennek az angol nyelvkönyvnek vagyok a társszerzője. Roppant kíváncsi lennék, hogy fogy Önöknél. Tudna nekem esetleg erről információt adni kérem?

- Sajnálom, de erről nem adhatok ki információt.

- Értem, de annyit sem mondhat, hogy viszik-e a könyvet?

- Annyit se, sajnálom. Fog kapni majd fogyásjelentést a cégtől, abban benne lesz minden.

A fogyásjelentésre várnom kellett még, de addig majd megölt a kíváncsiság. Más taktika kell. Irány egy másik könyvesbolt, itt már ellőttem a puskaport.

- Jó napot kívánok, egy nyelvkönyvet keresek, az 'Angol, ami biztosan neked kell!'-t. Böngésztem a polcon, de nem találtam.

- Ja igen, az sajnos elfogyott.

- Ennyire viszik? A múlt héten még láttam itt, hogy van önöknél néhány példány.

- Igen, már kétszer jött belőle, 5-5 példányt kaptunk és néhány nap alatt elfogyott. Tudja nyelviskolai beiratkozási időszak van, ilyenkor jobban mennek a nyelvkönyvek. Kollégám már utánrendelt egy újabb adagot, de még nem kaptuk meg a központtól, talán a jövő héten, ha benéz, már lesz. De a honlapunkról is megrendelheti.

Lehet, hogy nagyképűen hat, de én már az elején tudtam, hogy ez a nyelvkönyv meg fog születni és a boltokban lehet majd kapni. Nem volt könnyű és egyenes út a célig, de a hitem, hogy valami nagyon fontosat csinálok, keresztülvitt minden akadályon. 

A világnak szüksége van az új gondolatokra, a tudásra, az viszi előre. Úgyhogy kedves olvasóm, ha Te is egy ilyen út előtt állsz, ne habozz, vágj neki! Éld át a megjelenés örömét, hidd el, megéri.